Melegbárba bútorozott nemzeti betyárkocsma

Egy volt melegbár helyén nyit meg Torockai László új nemzeti szórakozóhelye, a Club64. Még a bútorokat sem cserélték ki, csak a falon lévő Freddie Mercury és más meleg ikonok posztereit váltották betyárportrék.

Az egykori melegbár, a Glam Budapest helyén nyílik meg Torockai László - a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tiszteletbeli elnöke -  új, "nemzeti szórakozóhelye", a Club64. Május elején még bulit tartottak a korábbi meleg szórakozóhelyen, azaz egy hónap sem telik el az utolsó meleg- és az első nemzeti mulatság között - írja a Mandíner blog.

Hozzáteszik, az új tulajdonosok még a bútorokat, a krémszínű ülőgarnitúrákat is a helyükön hagyták, "mindössze annyi változott, hogy Michael Jackson, Freddie Mercury és a többi nemzetietlen helyére derék, bajszos magyarok portréja került a falakra". A szórakozóhely honlapján erről annyit írnak, hogy "a személyzet nemzeti érzelmű, a berendezés magyaros, betyáros".

A nemzeti szórakozóhelyen most vasárnap Dúró Dórával, a Jobbik szóvivőjével beszélget Toroczkai, majd sor kerül a Szent Korona Rádió egyik műsorának élő felvételére, amelyben Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselő is közreműködik. Egy hétre rá, szombaton sajtóklubot tartanak Pörzse Sándor, Z. Kárpát Dániel, Molnár Balázs és Toroczkai László részvételével.

Tavaly júniusban Szegeden állapodott meg együttműködésben a Jobbik, a Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és több más 'nemzeti radikális' mozgalom, egyik első közös céljuk az volt, hogy együttesen lépjenek fel a 2009-es fővárosi melegfelvonulás megakadályozásáért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.