Mehetnek a magyarok terroristakiképzésre Jemenbe?

„Semmi olyan nincs benne, amit a hatályos Btk. alapján ne lehetne büntetni" – lényegében ezzel az érvvel söpörte le a kormányoldal a szocialistáknak a Büntető Törvénykönyv módosítására előreterjesztett javaslatát a jogalkotási bizottság hétfői ülésén. Az MSZP-s Molnár Zsolt szerint ez nem igaz. Az ő javaslatuk ellenben már azt is büntetni akarta volna például, ha valaki részt vesz valamelyik terrorszervezet kiképzésén.
A párt javaslata értelmében akár tíz év börtönt is kaphatott volna az, aki bármely terrorszervezet tevékenységéven részt vesz vagy terrorszervezet számára toboroz. Öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetnék a terrorizmus népszerűsítését, és akár nyolc évet is kaphatott volna a javaslatuk elfogadása esetén, aki nem szövetséges idegen haderő számára toboroz katonákat, vagy aki fegyveres konfliktusban érintett hadsereg szolgálatába áll.

Molnár Zsolt, a párt egyik szakpolitikusa szerint nem igaz a Fidesz álláspontja, miszerint az általuk felsorolt tevékenységek mindegyike büntethető a hatályos magyar jog szerint. Az például nem – mondta –, ha valaki elmegy Jemenbe, és ott ölni tanul. Terrorcselekmény vagy emberölés előkészületéről ugyanis csak akkor beszélhetünk, ha egy konkrét személy kivégzésére, vagy egy konkrét terrorcselekmény végrehajtására készül valaki. Az ő javaslatuk ellenben már azt is büntetni akarta volna például, ha valaki részt vesz valamelyik terrorszervezet kiképzésén.

A bizottsági ülés után az MSZP közleményben emlékeztetett rá, hogy nemzetközi példák, köztük a brit minta alapján dolgozta ki törvénymódosító javaslatát, amely lehetővé tette volna a hatóságok számára, hogy még azelőtt felléphessenek a terrorszervezetek tagjaival szemben, mielőtt megkezdenék a merényletek előkészítését.

Azonban a Fidesz az Igazságügyi bizottság mai ülésén még azt is elutasította, hogy az Országgyűlés érdemben tárgyalja javaslatukat. Ez nyilvánvalóan nem a magyar emberek biztonságát, csupán a Fidesz önző hatalmi érdekeit szolgálja – szögezi le a közlemény.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.