galéria megtekintése

Megvédték a Normafát a kormánytól

11 komment


Hargitai Miklós

Érvénytelen lett a Normafa rendezéséről szóló népszavazás, de a résztvevők több mint négyötöde támogatta az önkormányzat átalakítási tervét. Amely így megvalósul.

A népszavazáson a XII. kerületiek mindössze 27,6 százaléka vett részt. A leadott szavazatok 81 százaléka volt támogató, míg 19 százalék ellenezte a hegyvidéki önkormányzat rendezési elképzelését. Pokorni Zoltán polgármester azt hangsúlyozta: a kerületben élők többsége egyetért az önkormányzat – az MSZP és az Együtt által is támogatott – tervével. Azt pedig már korábban bejelentette, hogy a résztvevők arányától függetlenül magukra nézve kötelezőnek tekintik az eredményt.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Normafa rendezése több évet vesz igénybe, de több munkálatot, például a padok, szemetesek, játszóterek és sétautak rendbetételét, már a következő hetekben megkezdik.

 

Kampánycsend nem lévén, a XII. kerületi önkormányzat honlapja a népszavazásra felhívó kezdőképernyővel indult egész nap, és a belső nyitólapot is a Normafa „megvédésével” kapcsolatos információk foglalták el, ebből azonban hiba lenne arra következtetni, hogy az egész Hegyvidék referendumlázban égett: napközben a látszat sokkal inkább az volt, hogy a szavazás nem villanyozta föl különösebben a helyieket. Az MTI nem is közölt részvételi adatokat, csupán négy szavazóról számolt be: Orbán Viktor miniszterelnökről, Áder János köztársasági elnökről, illetve a kormány- és az államfő feleségéről. Orbán elmondta, hogy igennel fog szavazni, mert a családi álláspont szerint ez kell a terület megvédéséhez, egyben képletesen vállon veregette Pokorni Zoltán polgármestert az általa megteremtett „példátlan egységért” – valójában azért, hogy az eredeti elképzelések feladása árán ügyesen leszerelte a tiltakozókat.

Merthogy a Normafát voltaképpen a kormánytól, a fideszes többség által elfogadott és ma is érvényben lévő Normafa-törvénytől kellett megvédeni, amely 25 milliárdos ráfordítással sícentrumot, négy évszakos sportparkot, felvonókat, nyári bobpályát, vendéglátó létesítményeket és egy templommal kiegészített zarándokközpontot álmodott a Natura 2000-es védelem alatt álló nemzeti parki erdőterületre. Ebből lett mára – a zöld civilek erőteljes tiltakozása, a többségében szintén elítélő lakossági vélemények és az egységes ellenzéki elutasítás hatására – egy 3,5 milliárdba kerülő, alapvetően a meglévő infrastruktúra és a műemlék épületek felújítására koncentráló, természet-rehabilitációs elemeket is tartalmazó minimálcsomag, amelyhez a népszavazással a helyi polgárok jóváhagyását kérték.

A nap folyamán minderről leginkább a kerület-szerte kihelyezett alkalmi hirdetőtáblák árulkodtak – az izgalommentes végkifejletet az is jelezte, hogy mindegyiken kizárólag az önkormányzat zöld, népszavazásra hívó hirdetményei árválkodtak (olykor egy-egy teljességgel inadekvát, jógát, vízvezeték-szerelést, magán-lomtalanítást ajánló vadplakát társaságában). Sorban állni az általunk felkeresett két szavazóhely egyikén sem kellett, a szavazatszedőkön a nagy tét izgalma helyett inkább mérsékelt unalom látszott. A zugligeti templom közelében lévő szavazókörbe a délelőtti nagymise végén látogattak el a legtöbben, de ez minden más szavazásnál ugyanígy történik, a vasárnapi zárva tartás hatását nem tudtuk fölfedezni benne.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Többnyire olyan polgárokkal találkoztunk, akik – ha vállalták a véleményüket – igennel voksoltak, egy fiatalabb hölgy viszont azt fejtegette, hogy szándékosan érvénytelenül szavaz majd, mert így tudja a legjobban kifejezni az álláspontját: semmiféle síközpontot nem szeretne, de valahogyan jelezni kívánja, hogy támogatja az önkormányzat kompromisszumkész magatartását. Egy másik, láthatóan nyugdíjaskorú polgár saját bevallása szerint még reggel is töprengett, hogy egyáltalán elmenjen-e, végül azonban az igenre ikszelt. Mint elmondta, évtizedek óta rendszeresen felsétál a Kútvölgy felől a Normafára, és a legjobban annak örülne, ha semmi nem változna. Tart tőle, hogy jelentősen megnő majd a terület terhelése, de a jelenlegi terveket, mint a kisebbik rosszat, el tudja fogadni.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.