galéria megtekintése

Saját magát jelentette fel a gyereksimogató pannonhalmi bencés

10 komment


Hajba Ferenc

Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát a bencés szerzetes közösség és a maga nevében is nyilvánosan bocsánatot kért, amiért a korábbi években két tanáruk kiskorúakat veszélyeztetett, szexuális visszaéléseket követett el. Elévüléssel és laicizálással úszták meg a felelősségre vonást.

A főapát egy háttérbeszélgetésen elmondta, büntetőjogi szempontból a két ügy már elévült, az egyházjog azonban nem ismeri el az elévülés intézményét, így az első, 1997 és 2000 között történt veszélyeztetési ügyben az egyházi bíróság járt volna el. A bántalmazó tanár az eljárást azzal úszta meg, hogy a Vatikántól kérte a laicizálását, amelynek helyt is adtak, Ferenc pápa laikusi, világi állapotba helyezte, ennek következtében az egyházi bíróság pedig elveszítette illetékességét. Várszegi az egykori diákok bejelentése után azonnal felmentette a tisztégéből, a bűneit részlegesen beismerő atyát, aki jelenleg Brüsszelben él.

Az áldozatok nem járultak hozzá ahhoz, hogy a főapát az ő nevük említésével büntetőügyet kezdeményezzen. Képünk illusztráció
Az áldozatok nem járultak hozzá ahhoz, hogy a főapát az ő nevük említésével büntetőügyet kezdeményezzen. Képünk illusztráció
Teknős Miklós / Népszabadság

A pannonhalmi vizsgálóbizottság felderített egy másik ügyet is. Ebben egy hetven évesnél idősebb bencés tanár követett szexuális visszaéléseket. Ő elismerte a bűnösségét. A vizsgálóbizottság jelentését a főapát továbbította a Vatikánba, ahol visszavonulásra szólítottak fel, vezeklés és kontroll alatti életmódot jelöltek ki a bencés tanár számára.

 

Hortobágyi T. Cirill perjel, a vizsgálóbizottság vezetője ezután kronológiai sorrendben ismertette a történteket. Az első esetre 2014-ben, öt egykori diák bejelentése után derült fény. Az akkori jogszabályok szerint a kiskorú veszélyeztetésének számító cselekedetekre 1997 és 2005 között került sor. A tudása, erős személyisége miatt a diákok többsége által elismert és kedvelt tanárt a főapát szembesítette a tényekkel, s azonnal felmentette őt minden munkaköréből. A bántalmazó szerzetes vállalta, hogy részt vesz egy krízisterápián. A sértettektől levélben kért bocsánatot.

A főapát a pszichiáter közreműködésével tájékoztatta a történtekről a szerzetesi közösséget, s a diákokat is. Az áldozatok nem járultak hozzá ahhoz, hogy a főapát az ő nevük említésével büntetőügyet kezdeményezzen, kizárólag egyházi eljárás lefolytatásához engedték felhasználni az általuk leírtakat.

Tavaly májusában a rendőrség megkereste az apátságot. A főapát kérésére a sértettek – nevük titkosításával – a hatóságnak is átadták beadványukat. A rendőrség azonban elévülés miatt lezárta az ügyet. A szerzetestanár viszont nem akart az egyházi bíróság elé állni, inkább kilépett a rendből, kérésére a pápa visszahelyezte őt a laikusi állapotba.

A pannonhalmi vizsgálóbizottság széles körű tényfeltárást végzett. 2015 nyarán Hortobágyi T. Cirillt megkereste egy volt pannonhalmi diák, s panasszal élt egy másik, ma már hetven éven felüli szerzetestanárral szemben. A volt tanuló szerint a tanár szexuális visszaélést követett el. Az érintett vállalta és elismerte a felelősségét, s feljelentette saját magát. A járási ügyészség meg is állapította, hogy „a 14. életévét betöltött, de a tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel hatalmi, befolyásolási viszonyával visszaélve megvalósította a szexuális visszaélés bűntettét." Ez is elévült azonban, tehát a nyomozást nem lehetett elrendelni.

A vizsgálóbizottság megállapításait a főapát Vatikánba továbbította, ahonnan márciusban kapták meg a szentszék döntését. Ennek értelmében az atyának vissza kell vonulnia, „külső kapcsolatoktól elzárt, kontroll alatt tartott, vezeklő életet kell élnie a pannonhalmi Szent Adalbert Szociális Otthonban."

A megtisztulás egyetlen tisztességes útja, ha szembenézünk cselekedeteinkkel, vállaljuk bűneinket és átgondolt programmal megelőzzük a hasonló esetek előfordulását – jelentette ki Várszegi Asztrik. Hozzátette, a szerzetesközösséget sokkolta a két hír, jellemző volt az önmarcangolás, s mindenki feltette önmagának is a kérdést: hogyan lehetséges, hogy a rend tagjai, a kollégium nevelői, a tanárok nem vették észre a néhány gyerek sérelmére elkövetett pszichés és tettleges bántalmazást. A tettlegesség nem szexuális aktust jelentett, hanem esetenként a nemi szerv érintését, de nem izgatását. Ez azonban nem csökkenti a bűnt, jelentette ki Várszegi Asztrik.

Palotai Gabriella pszichiáter, a vizsgálóbizottság tagja szerint azért derült ki csak későn a visszaélés, mert a gyerekek egy része nem érzékelte, s utólag sem érzékeli az érintések szexuális motivációját. Akik pedig bántalmazásnak élték meg ezt a magatartást, magukba fojtották, sőt még ők éreztek bűntudatot, szégyent. A pszichiáter hangsúlyozta: a közvélekedéssel ellentétben nem pedofíliáról van szó, hiszen azt 14 év alattiak sérelmére lehet elkövetni, a pannonhalmi diákok azonban már idősebbek voltak.

Gyurkó Szilvia a gyerekjoggal foglalkozó gyermekvédelmi szakember arról beszélt, hogy Európában minden ötödik gyerek él át szexuális erőszakot. Száz megtörtént esetből tíz derül ki, s legfeljebb egyben indítanak eljárást. A szexuális visszaélések elkövetőinek csupán az 1-7 százaléka pedofil, a többiek „csak" kihasználják az alkalmat.

Várszegi elmondása szerint a szerzetes közösséget sokkolta a hír
Várszegi elmondása szerint a szerzetes közösséget sokkolta a hír
Földi Imre / Népszabadság

Juhász-Laczik Albin, a bencés gimnázium, helyettes igazgatója ismertette új gyermekvédelmi programjukat. E szerint a kölcsönös támogatás, korrekció és a nagyobb figyelem érdekében 2-3 fős nevelőtanári team áll az osztályok élén, az osztályban tanító pedagógusok negyedévenként esetmegbeszéléseket tartanak. Kommunikációs tréningsorozat fejlesztik a visszajelzések értelmezésének kultúráját.

A nevelőtestületben öt tanár rendelkezik mentálhigiénés szakirányú végzettséggel, további két pedagógus idén szerez ilyen végzettséget. A gyermekpszichiáteri szolgálat mellé állandó iskolapszichológust alkalmaznak. A legkisebbek osztályaiban mentor-program működik, minden diák kap egy felnőtt kísérőt, akivel heti rendszerességgel beszélgethet.

Az újonnan felvett nevelőtanárok egyébként már több mint tíz éve pszichiátriai szűrésen esnek át.
Palotai Gabriella azonban arra figyelmeztetett: a szűrés során a személyiség már érzékelhető sérüléseit tudják megállapítani. Az ember személyisége azonban dinamikusan változik, úgyhogy a szakvéleményt adó pszichiáterek sem tudják biztonsággal prognosztizálni az emberek későbbi cselekedeteit.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.