galéria megtekintése

Megúszta: enyhe büntetés ifjabb Hegedűs Lorántnak

Az írás a Népszabadság
2014. 03. 08. számában
jelent meg.


Népszabadság

A református egyházi bíróság felmentéssel felérő döntést hozott ifjabb Hegedűs Loránt ügyében: palástvesztés helyett megelégedett az írásbeli megrovással. A vád és a védelem is fellebbezni fog. Az ítélethirdetésre kisebbfajta tömeg gyűlt össze, az egyik tévéstáb operatőrét fizikai és szóbeli inzultusok érték.

A Szabadság téri templomnál tavaly novemberben ifjabb Hegedűs vezérletével avatták fel a „református hithősként” méltatott Horthy Miklós mellszobrát. Az istentisztelettel egybekötött rendezvényen – amely ellen több százan tüntettek a templom közelében – több jobbikos politikus részt vett, a „zsidólistázós” kijelentéséről elhíresült Gyöngyösi Márton beszédet is mondott. A történtek után Bogárdi Szabó István református püspök vizsgálatot kezdeményezett.

Hegedűs Loránt derűs
Hegedűs Loránt derűs
Móricz Simon

„Egyházunk közfelfogását és korábbi megnyilatkozásait semmibe véve, a keresztyéni közösséget lejáratva a Szabadság téri református templomban provokatív politikai akciót szerveztek” – állapította meg a püspök. Az egyházi bírósági eljárás során a vádat képviselő Horváth György jogtanácsos palástvesztés (hivatalvesztés) kiszabását kérte az általa antiszemitának minősített lelkész ellen. A jogtanácsos úgy ítélte meg, hogy az egyházi törvényeket megszegve pártpolitikai célokat szolgáló rendezvényt tartottak a Szabadság téri templomban. Nemes Árpád, a lelkész védője alaptalannak nevezte a vádat.

 

Az ítélethirdetés előtt ifjabb Hegedűs felesége, Hegedűs Lorántné jobbikos parlamenti képviselő és Vona Gábor, a Jobbik elnöke is arra buzdított, hogy „aki teheti, álljon ki a lelkész mellett”. A felhívásra mintegy hetvenen-nyolcvanan érkeztek. A Kálvin téri esperesi hivatalt nem erre méretezték, mozdulni is alig lehetett. A lelkész szimpatizánsai a legkülönbözőbb szövegösszefüggésben emlegették a „zsidókat”: mintha elfeledkeztek volna arról, hogy egy református bíróság döntésére várnak.

A két korábbi tárgyalási napon ifjabb Hegedűs – tiltakozva a „fegyelmi eljárás kettős mércét demonstráló jellege ellen” – nem tette tiszteletét. Az ítélethirdetésre azonban eljött, ahogyan felesége és Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő is. Ifjabb Hegedűs Loránt eddig győztesen került ki a szélsőséges nézetei miatt vele szemben indított világi és egyházi perekből.

Valami hasonló történt most is: a református bíróság – a jogtanácsos által kezdeményezett palástvesztés helyett – írásbeli megrovásban részesítette. Ami nem nevezhető súlyos büntetésnek. A határozat indoklását a bíróság vezetője nem olvasta fel. Annyi azért kiderült, hogy a lelkészt az egyházi bíráskodásról szóló törvény következő pontja alapján marasztalták el: „olyan cselekmény vagy mulasztás, amely az evangélium mértéke szerinti tiszta erkölcsbe ütközik, vagy a viselt egyházi tisztség tekintélyét sérti, az egyház hitelét rontja, és a tisztségéhez szükséges bizalmat megingatja”.

A fegyelmi büntetés hatálya alól ifjabb Hegedűs egy év után mentesülhet, ha időközben újabb vétséget követ el, a mostani eset súlyosbító körülménynek számít. Egyéb jogkövetkezmény nincs. Az ítélethirdetés után egy idős nő kereste az egyházi bíróság tagjait. Előzőleg nem fért be a terembe, szeretette volna látni az arcukat. Katolikus létére azért ment el egy református eseményre, mert felháborodással töltötte el, hogy egyáltalán eljárás indult ifjabb Hegedűs Loránt ellen.

Az ítélet egyébként nem jogerős. Nemes Árpád, a lelkész védője kérdésünkre elmondta: bár a bíróság a körülményekhez képest mértéktartó döntést hozott, „nem tudta átlépni a saját árnyékát”. Szerinte semmilyen büntetés kiszabása nem indokolt, ezért fellebbezni fog. Horváth György jogtanácsossal, aki előre jelezte, hogy külföldi távolléte miatt nem tud ott lenni az ítélethirdetésen, telefonon beszéltünk. Lapunktól értesült a döntésről: ő is fellebbez.

Az esperesi hivatalban a lelkész szimpatizánsai lökdöstek és szidalmaztak egy operatőrt, aki munkavégzés közben a tömegben véletlenül megütötte kamerájával ifjabb Hegedűs kislányát. A gyerek elsírta magát. Az inzultusok a templom előtt is folytatódtak. Az operatőr felé röpködő jelzőket hallva erős fenntartásokkal sem mernénk azt állítani, hogy a hívek maradéktalanul keresztyéni magatartást tanúsítottak volna. Miután Gaudi-Nagy Tamás felszólítására az operatőr bocsánatot kért a kislánytól és szüleitől, a kedélyek lecsillapodtak. Rögtönzött beszédében a jobbikos politikus laza átkötéssel eljutott a palesztin–zsidó konfliktusig.

Ifjabb Hegedűs ügyével kapcsolatban Gaudi-Nagy úgy vélte, a lelkészt „mocskos, aljas koncepciós eljárással próbálták megfélemlíteni és elmozdítani helyéről”, de végül nem merték megtenni. „Ugyanígy fogjuk visszavenni hazánk minden elemét is” – folytatta a gondolatmenetet számunkra nem teljesen követhető módon a Jobbik parlamenti képviselője. Felszólalt ifjabb Hegedűs Loránt is, előtte azonban válaszra sem méltatta kérdésünket. Úgy látszik, a lelkész tartja magát ahhoz, amit még 2007 decemberében közölt szerkesztőségünkkel: „Előbb fogok gályarabságot vagy máglyahalált vállalni, mintsem hogy az önök magyarellenes és egyházellenes lapjának nyilatkozzak”.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.