„Meguntam, eltéptem, elmentem”

Tanúmeghallgatással folytatódott tegnap a vesztegetéssel vádolt Máthé Attila hajdúsámsoni Fidesz-elnök, volt alpolgármester, és P. Elek, egykori hajdúsámsoni fideszes önkormányzati képviselő büntetőpere a Debreceni Törvényszéken.

Mint korábban beszámoltunk róla: a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYFÜ) debreceni regionális osztálya tavaly emelt vádat a Debreceni Törvényszék előtt Máthé Attila és P. Elek ellen, mert amikor Hajdúsámson önkormányzata megvett volna két magánlakást orvosi rendelőnek, Máthé Attila a vád szerint kampánycélra visszakért egy-egymilliót a vételárból.

A vesztegetési ügyben a vád szerint P. Elek közvetített a felek között, a szóban forgó ingatlant ugyanis P. Elek építtette, így az egyik lakás P. Elek lányáé volt. A másik lakás Varga Andrea volt Fidesz-tag, egykori fideszes aktivista tulajdonában állt. Az üzletből nem lett semmi, de később Varga Andrea följelentette Máthé Attilát a rendőrségen.

P. Elek – aki 2009-ben kilépett a Fideszből, s ma már nem közszereplő – a nyomozás során beismerő vallomást tett, míg Máthé Attila tagadta a bűncselekmény elkövetését. A bíróság előtt hangsúlyozta, hogy ártatlan, s szerinte azért keverték bele az ügybe, hogy lejárassák. Álláspontja szerint P. Elek amiatt haragudott meg rá, mert 2010-ben a Fidesz nem indította képviselőjelöltként.

A hétfői tárgyaláson ismét meghallgatták P. Elek lányát, J. Angélát, a szóban forgó ingatlan volt tulajdonosát, aki azt mondta: az ügy kirobbanása után a helyi Sámson TV-ben azt nyilatkozta, a vesztegetési ügyből egy szó sem igaz, ám ezt a nyilatkozatot igazából a szájába rágták.

Mint mondta, az interjú a Máthé Attila házában működő televízióban készült, így jelen volt a felvétel során a tévé tulajdonosa, Máthé Attila felesége is. A bíróság lejátszotta az interjú nyersanyagát, amelyen valóban hallható, amint Visi Mónika riporter és Máthé Attila felesége instrukciókat ad a nőnek. J. Angéla a kamera előtt azt próbálta összefüggően elmondani, hogy Máthé Attila nem kereste meg őt anyagi ajánlattal, ám ez láthatóan nem sikerült neki. Számos alkalommal próbálták fölvenni a pár mondatos nyilatkozatot, de csak nem sikerült, így a riporter és a tévé tulajdonosa instruálta az asszonyt, hogy miként nyilatkozzon. A felvételen hallható, amint ezt mondták neki: „azt hangsúlyozd, hogy nem!” Látható az is, ahogyan a nyilatkozatot papírról olvasta. A tanú a bíróságon azt mondta: Máthé Attila és felesége vette rá a nyilatkozatra, ő nem értett egyet azzal, amit el kellett mondania, s nagyon csodálkozott, hogy szavait másnap már egy fideszes szórólapon látta viszont. A bíróság meghallgatta Visi Mónika riportert is. A nő – aki ma már irodai adminisztrátor – azt vallotta, hogy tartalmilag nem befolyásolták a riportalanyt, csak abban próbáltak neki segíteni, hogy helyesen és jól beszéljen. E téma kapcsán P. Elek azt az észrevételt tette, hogy fideszes képviselő korában a helyi televíziósok az ő kezébe is papírt adtak, hogy arról olvasson föl nyilatkozatot, de ő erre nem volt hajlandó. „Meguntam, eltéptem, elmentem” – tette hozzá.

Hétfő délután az elsőrendű vádlott és védője által idéztetett tanúkat hallgatták ki. A helyi Fidesz-tagok azt vallották, hogy Máthé Attila nem követett el bűncselekményt, s nem nézik ki belőle, hogy a tervezett egészségház árából visszakért volna egy-egy millió forintot. A tárgyalás június 30-án folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.