Megtett mindent

Ferenczi Krisztina a hatalomról írt. A hatalom természetrajzát fogalmazta meg minden egyes írásában, azt, hogy miként gyűr maga alá mindent, és hogyan tiporja el azokat, akiket mégsem tudott maga alá gyűrni. Azt rögzítette, hogy a hatalom hogyan építi önmagát, lépésről lépésre, az első szőlővesszőtől a leghatalmasabb birtokokig, az első gyanús lakáseladástól a legnagyobb stadionépítésig. Mindent feljegyzett, mindent eltett, mindent memorizált, mindent tudott és mindenről tudott, és amiként föltárult előtte a rendszer, úgy lett maga is egyre elszántabb, egyre rigorózusabb, egyre kérlelhetetlenebb, egyre harcosabb és egyre, egyre magányosabb.

Korszerűtlen újságíró volt, a saját, kézzel írt följegyzéseire hagyatkozó, cégbíróságra, földhivatalba járó, egy-egy térképszelvény fölött éjszakákat átgörnyedő, összehasonlító, méricskélő, majd elvető, aki szenvedélyesen kereste a legapróbb kis furcsaságot, ami szemet szúrhat. És amikor rálelt, akkor meg is ragadta, és nem eresztette többé: a kis tényből újabbak és nagyobbak lettek, és amikor már adatok sokasága gyűlt össze, leült, végiggondolta, hogy mi következik belőlük, míg csak ki nem rajzolódott előtte a modell, a hatalom természetrajza, amit több kötetben is rögzített, hogy ott álljon előttünk egyetlen tömbként mindaz, amit magunknak teremtettünk, ami belőlünk nőtt ki, a mi hitünkből, a mi szorongásunkból, a mi vágyainkból, a mi félelmeinkből, a mi megalkuvásainkból és a mi beletörődésünkből, hiszen ezt a hatalmat is mi hoztuk létre, és a mi jóvoltunkból lélegzik – és talán éppen olyan, mint amilyenek valójában vagyunk. Higgyük, hogy talán mégsem. Ferenczi Krisztina ezt tárta elénk, és a szíve legmélyéig hitte, hogy talán nem, talán tényleg nem.

Eszelős harcot vívott a világgal és a kínnal, ami testét gyötörte. Időt, időt és még több időt akart kipréselni magának ahhoz, hogy megírja, amit meg kellett írnia. Túlélte saját testét, de elkészült.

Elment hát Ferenczi Krisztina, Magyarország legnagyszerűbb újságíróinak egyike, és fájdalmunkat csak az enyhítheti, hogy megbékélve ment el, annak tudatában, hogy ő tényleg mindent megtett, amit megtehetett.