Megtaláltuk, kinek az ötlete volt Bayer kitüntetése, azt állítja, nem bánta meg

Sikerült kiderítenünk, hogy melyik szervezet javasolta Bayer Zsoltot kitüntetésre: a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány. Bár Pintér Jolán, az alapítvány képviselője nem számított ilyen hatalmas közéleti viharra, most sem cselekedne másként.

A Miniszterelnökség korábban a 444.hu kérdésére azt közölte, hogy Bayer „a Gulágokban elpusztultak emlékét őrző közösség" indítványára kapta meg a lovagkeresztet, de a szervezet pontos nevét a tárca nem említette.

Először a Szovjetunióban Volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezetére (SZORAKÉSZ) tippeltünk, de rossz nyomon jártunk. Hosszú telefonálgatás után derült ki, hogy a GULÁG-okban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány volt az előterjesztő.

Pintér Jolán, az alapítvány elnökhelyettese lapunknak elmondta, Bayer Zsoltot azért tartotta érdemesnek a díjra, mert a publicista kutatásokat végzett a témában, cikkeket írt, járt a volt lágerekben. Egyéb írásaival Pintér nem kívánt foglalkozni, csak annyit jegyzett meg, hogy senkinek a munkássága „nem fehér és fekete".

Előzőleg – tette hozzá Pintér – benne is felmerült, hogy esetleg botrány lesz Bayer állami kitüntetéséből. Elmesélte, hogy édesanyja, az alapítványt létrehozó Pintér Károlyné 2007-ben megkapta a Magyar Köztársaság tisztikeresztjét. Elfogadta a díjat, de Gyurcsány Ferenccel nem volt hajlandó kezet fogni. „Botrány lett abból is" – állapította meg Pintér Jolán.

Kérdésünkre, hogy megbánta-e javaslatát, az alapítvány elnökhelyettese rövid gondolkodási időt kért, majd azt mondta: „Nem gondoltam volna, hogy ilyen sokan visszaadják a díjat, de utólag sem bánom, hogy Bayer Zsoltot felterjesztettem kitüntetésre".

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.