Változások az ATV-nél: Megszűnik az Újságíróklub, új műsorok jönnek

Az aminapi hír, hogy leveszik a csatorna műsoráról az Újságíróklubot, csak egyik lépése az ATV átalakulási folyamatának – számolt be lapunknak Németh Szilárd hírigazgató. A döntést megelőzte az a folyamat, amelynek során részben a közszolgálati médiából (Mészáros Antóniától Somos Andrásig), részben máshonnan számos fiatal és elismert tévés személyiség érkezett az ATV-hez, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy – a csatorna „arca”, Kálmán Olga vezette Egyenes beszéd mellett – a reggelente jelentkező ATV Start és a Híradó is a műsorszerkezet „pillérévé” válhatott, és lehetővé tette a további építkezést.

Közelednének a közszolgálatiság eszményéhez
Közelednének a közszolgálatiság eszményéhez
Kocsis Zoltán

Ami az Újságíróklubot illeti, Németh készséggel elismeri, hogy az a majd másfél évtized, amelyet folyamatosan, jelentős népszerűségnek örvendve tölthetett képernyőn a műsor, a résztvevők (Avar János, Bolgár György és Mészáros Tamás) valódi és nagyon komoly teljesítményét is dicséri: „Volt idő, amikor meghatározó programunk lehetett, és nem történt semmi más, mint hogy ez az idő megítélésünk szerint elmúlt.” Ez persze nem jelenti azt, hogy az Újságíróklub tagjainak némelyike ne tűnhetne fel alkalmanként újra egy-egy adás meghívottjaként.

A búcsúkkal (tavaly ősszel, az Újságíróklub résztvevői előtt Juszt László is távozott) párhuzamosan is új emberek és új műsorok érkeztek, elsősorban a kora esti, a főműsoridő „nyitányában” jelentkező Hírvita. A műsort szerkesztő Gavra Gábor leigazolása – ő volt a Hvg.hu főszerkesztője Schmitt Pál plágiumügye kirobbantásakor és a trafikmutyit bizonyító szekszárdi hangfelvétel közzétételének idején is – önmagában is mutatja, hogy az átalakítást nem a kormányzat kegyeinek keresése motiválja.

A Hírvita gyors, alig félórás, erőteljes véleményütközéseket is provokáló beszélgetős műsorként „elviszi” a tervek szerint a stúdióbeszélgetések jó részét, ezért a jövőben más formátumok is egyre inkább előtérbe kerülnek majd, külső helyszíneken forgatott anyagokkal, magazinműsorokkal jelentkeznének, és igyekeznének nem kizárólag a magyar belpolitika-pártpolitika napi eseményeire koncentrálni. Megerősítenék például a külpolitikai és a bűnügyi hírszolgáltatást is.

– Szeretnénk minél inkább közeledni egyfajta közszolgálatiság eszményéhez, komolyan gondolt célkitűzés a szlogenünk, valóban szeretnénk „objektív hírforrássá” válni, és új nézőket is becsalogatni a 30–49 éves korosztályból. Érzékeljük a kritikáikat – egyebek között az általuk preferált netes oldalak cikkeiből is –, és oda is figyelünk arra, amit mondanak – fűzte hozzá Németh. Ennek a félfordulatnak a jele az is, hogy a parlamenti választások után az ATV elkezdte behívni, álláspontjuk következményeivel szembesíteni a Jobbik politikusait, amit Németh továbbra is, az alkalmanként heves kritikák ellenére is, helyes döntésnek tart.

A „beáramlás” folyamatosan zajlik, idén érkezett a Híradóhoz Balogh Judit, aki szintén az MTV, majd a közelmúltban az RTL Klub műsorvezetője volt, vagy Krug Emília, aki az Orbán-kormánnyal szemben szintén élesen kritikus 168 Óra munkatársa. Csatlakozik az ATV-hez a korábban az RTL Klubból és az InfoRádióból megismert Ignáth Márk is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.