Lesz, ahová nem jut orvos a sebészeteken

Áprilistól megszűnik a fővárosban a sebészeti ügyeleti rendszer. A vakbél, gyomorvérzés vagy egyéb akut hasi panasz miatt műtétre szorulókat saját ellátási területéről minden budapesti kórháznak meg kell operálnia, bármikor a nap folyamán. Minderről az Országos Mentőszolgálat tájékoztatta kedden az intézményvezetőket.

A lapunk birtokába került levél szerint a változás egyelőre csak a sebészeti ügyeletet érinti, az egyéb ellátásokra még marad a régi rend. Az új rendszerben a mentő az év minden napján a beteg állandó lakhelye szerint illetékes kórházba viszi az akut sebészeti ellátásra szorulókat.

A hajléktalanokat, a vidékről ingázókat, akiknek nincs bejelentett lakcímük a fővárosban, abba a kórházba viszik, amelynek körzeté­ben rosszul lettek. A spontán beeső betegeket kötelező a szakma szabályai szerint ellátni.

Szünet nélkül dolgoznak majd a fővárosi sebészeteken
Szünet nélkül dolgoznak majd a fővárosi sebészeteken
Teknős Miklós

A kórházak kapacitáshiányra hivatkozva sem tagadhatják meg az ellátást a körzetükbe tartozóktól. Továbbküldeni a sürgősségi ellátás után, és csak akkor lehet őket, ha a másik intézmény dokumentáltan vállalja a segítségre szoruló kezelését. Erre azonban a lapunknak nyilatkozó szakemberek szerint csak ritkán adódik majd lehetőség. A sebészeti beavatkozások rosszul finanszírozottak, ezért egyetlen intézménynek sem lesz érdeke, hogy a saját költségkeretét körzeten kívüli betegre költse.

Most még egyfajta váltórendszerben mindennap másik kórház sebészeti osztálya látja el a sürgős ellátásra szorulókat. Egy-egy felvételes napon akár tíz-tizenöt operációhoz is bemosakszanak az orvosok. Ha az új rendszer elindul, a műtétszám egy-egy kórházban egy vagy két esetre csökkenhet, viszont a nap 24 órájában ott kell tartani az ügyeleti teameket és a sebészeti beavatkozásokhoz nélkülözhetetlen orvosi szolgáltatásokhoz szükséges szakembereket. Ez már okozhat problémát.

Sebészből, intenzív-terápiás orvosból és radiológusból például nem minden kórházban van elég szakember. Most úgy oldják meg az orvoshiányt, hogy a keresett szakmában dolgozók több kórházban is vállalnak munkát. Ám ha a jövőben a kórház 24 órás sebészeti ügyeletéhez mindenkinek ott kell maradnia főállású munkahelyén, lesznek helyek, ahová egyáltalán nem jut doktor.

Ugyanakkor az egyik nagyobb fővárosi kórház főigazgatója az aggályokra lapunknak azt mondta: aki nem tudja intézményét 24 órában működtetni, az nyolc órában sem tudja, tehát ott le kell venni a kapualjról a kórház feliratot.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.