Megszállási emlékmű: nyár végéig meghosszabbítva

Augusztus 31-ig meghosszabbították a Szabadság téri megszállási emlékmű építésére kiadott területfoglalási engedélyt – nyilatkozta lapunknak megbízható forrásokra hivatkozva Pásztor Tibor V. kerületi szocialista önkormányzati képviselő.

Korábban – szintén Pásztor közlése szerint – egyszer már június, majd július közepéig meghosszabbították a területfoglalási engedélyt. A kormány eredetileg március 19-én, a német megszállás évfordulóján szeretette volna felavatni a sasos-arkangyalos szobrot. A tiltakozások hatására módosított kormányhatározat május 31-ét jelölte meg új határidőnek, de már ez is régen lejárt. Új kormányhatározat egyelőre nincs.

A Szabadság téren lassan száz napja folynak a tüntetések az „elátkozott emlékmű” ellen. A Népszabadság keddi számában közölt értesülésünk szerint kormányközeli források „logikusnak” tartanák, hogy az átadási ceremóniára az önkormányzati választás után kerüljön sor.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.