Mégsem lesz kötelező az óvoda jövőre

Az LMP felszólítja Balog Zoltán emberierőforrás-minisztert és Hoffmann Rózsa közoktatási államtitkárt, hogy nyilatkozzanak a kötelező óvodáztatás bevezetésének elhalasztásával kapcsolatban.

Az ellenzéki párt képviselője, Osztolykán Ágnes keddi sajtótájékoztatóján felidézte, hogy az Országgyűlés hétfőn úgy döntött: csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától. A hároméves kortól kötelező óvoda a köznevelési törvény értelmében eredetileg 2014 szeptemberétől lépett volna hatályba. A halasztást - amit a kormány a bizottságokban nem támogatott - a szükséges infrastruktúra megteremtésével indokolta a Pokorni Zoltán vezette oktatási bizottság.

Az LMP-s politikus azt mondta, az oktatási bizottság kormánypárti többsége szembement a kormányzati szándékkal, hiszen a szakminiszter és az államtitkár korábban következetesen kiállt a kötelező óvodáztatás 2014-es bevezetése mellett.

Az ellenzéki párt arra vár választ, hogy hány gyereket érintett volna jövőre a férőhelyek hiánya, illetve miért nem sikerült a kormánynak az elmúlt három évben elegendő férőhelyet teremtenie - mondta Osztolykán Ágnes, aki megerősítette, az LMP a családi napközik állami támogatásának szélesítésével pótolná a rendszerből hiányzó kapacitást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.