Meglepően türelmesek Kósa hitelezői

Valamelyest javult Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének az anyagi helyzete tavaly. A mostani nyilatkozata szerint a számlakövetelése 2,15 millióról 1,8 millióra, a devizában bevallott megtakarítása pedig 1,2 millióról kilencszázezerre csökkent ugyan, viszont a banki hitele 17 millióról 14 millióra mérséklődött.
A magánszemélyeknek azonban egyetlen fillért sem törlesztett, tehát a tartozása változatlanul húszmillió forint. Egészen meglepő, hogy a politikus ilyen türelmes hitelezőket talált.
Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

Kósa – amint arról korábban beszámolt – változatlanul felerészben tulajdonosa egy ezer négyzetméteres telken fekvő háromszáz négyzetméteres debreceni lakóingatlannak, emellett ötödrészben birtokosa egy 3500 négyzetméteres budakeszi teleknek, amelyen 28 négyzetméteres üdülő áll. Ugyanitt van pár tíz négyzetméterre tulajdonjoga „kivett útra" és szolgalmi útra is. Tartós bérletbe vett 2011-ben egy Mercedes Vianot, s van két BMW motorja, meg egy orrkiülős motorcsónakja is, bár az csak negyedrészben az övé.

A politikus semmilyen különjövedelmet nem vallott be – vagyis nincs részesedése gazdasági társaságban sem –, tehát az összes bevétele a parlamenti honlapon feltüntetett havi bruttó 997 ezer forint. Igaz, természetben is kap némi juttatást, például tavaly októberben 62 ezer forint értékben hozzájutott egy iPhone 5S típusú okostelenfonhoz. Emellett jár neki üzemanyagkártya is, amellyel kapcsolatban csak annyit árult el, hogy arról a törvény szerinti mértékben tankolhat, ami havi százezres tétel lehet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.