Megköszönte Magyarországnak a tüntető ápolónő

Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke azt állítja, fenyegetés és a sajtó nyomására vonta vissza azt az etikai eljárást, amelyet Sándor Mária ellen indított.
Lapunknak a kamara elnöke azt mondta, a húsz területi vezető és ő maga is fenyegető levelet kapott hétfőn, melyben egyértelműen fölszólították őt arra, hogy 72 órán belül vonja vissza az etikai eljárást Sándor Mária ellen. Hozzátette: háromgyerekes családapaként nem kockáztathatom meg, hogy valaki be is váltsa a fenyegetést. Elmondása szerint az etikai vizsgálatnak semmi köze nem volt sem a „fekete pólós mozgalomhoz”, sem a szakszervezeti munkájához, sőt a szakdolgozók valós helyzetét visszatükröző nyilatkozatokhoz sem.

Az eljárás azért indult, mert nyilvánosan bírálta a köztestületet – mondta az elnök. Ám anélkül, hogy bárki is tudta volna, miről szól a eljárás, mindenki feltételezett valamit.

Sándor Mária nem érti, miért ne tehetné szóvá, ha elégedetlen a vezetői teljesítményével
Sándor Mária nem érti, miért ne tehetné szóvá, ha elégedetlen a vezetői teljesítményével
Veres Viktor / Népszabadság

„Most leülök, mert forog velem a világ” – reagált Sándor Mária arra hírre, hogy a kamara elnöke visszavonta az etikai eljárást. Hozzátette: – A feljelentést sem értettem, de azt sem, hogy most mi történik. Ez a mi képviseletünk? – kérdez vissza. Csak azt tudom mondani, hogy: köszönöm szépen, Magyarország. Tegnap óta döbbenten állok a sok támogató megnyilvánulás előtt, ami az elmúlt 24 órában a védelmemben történt. Nagyon jó érzés volt, hogy általam teljesen ismeretlenek, szervezetek egy emberként mögém álltak. Nem tudom, mivel érdemeltem ki ezt a bizalmat.

Arra a kérdésre, hogy a kamarai elnök visszavonulása után folytatja-e, Sándor Mária azt válaszolta, a kamara munkájával kapcsolatos bírálatokban megfogalmazottak nem változtak. „Nem értem, mint a köztestület tagja, miért ne tehetném szóvá, ha elégedetlen vagyok a vezetőim teljesítményével, például, ha nem tetszik, hogy a szakmai kamara az EDDSZ-szel köt szövetséget.”

„A kifogásaimat először levélben írtam meg az elnök úrnak, aki egyetlen jelzésemre sem reagált, ezek után közzétettem a saját oldalaimon is.” „Nem vagyok haragtartó, Balogh Zoltán mint ember nagyon szimpatikus, és annak sem látom akadályát, bár ebben a Független Egészségügyi Szakszervezetnek kell kimondania a végső szót, hogy ne működhetnénk a jövőben együtt a közös célokért” – tette hozzá.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.