Bíróság előtt Dombóvár volt szocialista polgármestere

Megkezdődött Szabó Loránd büntetőpere a Tolna Megyei Bíróságon; Dombóvár volt szocialista polgármesterét különösen nagy értékre elkövetett sikkasztással, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolja az ügyészség. Szabó vitatja büntetőjogi felelősségét.

A tényállás szerint Szabó Loránd 2003-ban és 2004-ben három alkalommal képviselő-testületi felhatalmazás nélkül adott megbízást arra, hogy a város önkormányzata különböző összegeket utaljon át két, részben önkormányzati tulajdonú cégnek. Rá négy évre, 2008 márciusában pedig egy fideszes önkormányzati képviselőnek kétmillió forintot küldött és tanácsnoki állást ajánlott azért, hogy álljon el egy ellene indított rágalmazási pertől.

A pénteki tárgyaláson a volt MSZP-s polgármester mindhárom vádpontban vitatta büntetőjogi felelősségét. Nem ismerte el, hogy sikkasztást követett el akkor, amikor 2003-ban 140 millió forint átutalására adott megbízást a 98 százalékban önkormányzati tulajdonú Gunaras Rt.-nek. Mint mondta, ebből nem származott anyagi előnye, és az önkormányzatot sem érte  hátrány, sőt a lépés a város érdekeit szolgálta. A cég a pénzt egy 600 millió forintos, Széchenyi-tervre beadott pályázathoz használta fel önerő igazolására, és vezetője szóbeli megállapodás alapján napokon belül visszautalta.

A tárgyaláson kiderült: az OTP az összeget egy, ugyancsak a pályázathoz szükséges hitel fedezetének tekintette. Szabó Loránd szerint az eljárás - melyet a bíró fiktívnek nevezett - akkoriban gyakori volt a pályázatoknál. A volt polgármester bírói kérdésre elmondta: idő hiányában nem kért felhatalmazást a képviselő-testülettől. A vád képviselője utalt arra: a helyi rendelet szerint a polgármester ötmillió forintig dönthetett volna önkormányzati pénz befektetéséről. Az átutalást a vádlott saját megfogalmazása szerint "átmeneti finanszírozásnak", "befektetésnek", "tulajdonosi kölcsönnek" tekintette, és azt állította, hogy az APEH, valamint a közigazgatási hivatal vizsgálata sem állapított meg szabálytalanságot.

A vesztegetéssel kapcsolatban Szabó Loránd kifejtette: valójában peren kívüli egyezséget szeretett volna elérni, amelyre ismeretei alapján a magánvád nyomán indult rágalmazási perben lett volna lehetőség. Szerinte megtévesztés áldozata lett, miután a fideszes képviselő "eljátszotta" azt, hogy elfogadja a pénzt. A posztjáról 2009. június 17-én a rágalmazási perrel összefüggésben lemondott volt városvezető úgy vélte: "politikai indíttatás áll a háttérben, az eljárásban a leszámolás, az ellehetetlenítés is szerepet kapott". Jelezte: a kétmillió forint az ő és élettársa magánvagyonából származik, és bízik benne, hogy visszakapja a pénzt.

Szabó Loránd bírói kérdésre elmondta: jelenleg a Dombóvári Többcélú Társulás helyettes ügyvezetője, amelyért bruttó 260 ezer forintos havi fizetést kap. Emellett a Tolna megyei közgyűlési tagságáért 50 ezer, a Völgység-Hegyhát Takarékszövetkezet igazgatótanácsi tagságáért 29 ezer forintos díjazásban részesül.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.