Megkezdődött a nagy nyelvvizsga-per

Az elmúlt évek egyik legnagyobb korrupciós perében negyvenegy vádlott van; csak a vádirat ismertetése két napig tart.
A vádirat-ismertetéssel kedden megkezdődött a vesztegetéssel és más bűncselekményekkel vádolt negyvenegy ember ügyének tárgyalása első fokon az úgynevezett nyelvvizsgabotrányban a Monori Járásbíróság ügyeként a Budapest Környéki Törvényszéken. A tárgyalásokat - kirendelés alapján - a Budapest Környéki Törvényszék bírájának vezetésével a törvényszék budapesti központi épületében tartják.

Az elsőrendű vádlott Sz. I.-né és 40 társa ellen indult eljárásban a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség képviseletében Marafai Tamás kezdte meg a kétnaposra tervezett vádirat-ismertetést a Szegedi Gyöngyvér tanácsa által tárgyalt büntetőperben.

A vád szerint a nyelvvizsga-bizonyítványok korrupciós megszerzésére szakosodott bűnszervezet tíz évig tevékenykedett, felszámolása 2013 márciusában kezdődött meg. A bűnszervezet tagjai személyesen, újságokban, szórólapokon toborozták azokat, akik nem tudással, hanem pénzért akartak német vagy angol nyelvből közép- vagy felsőfokú nyelvvizsgához jutni. A jelentkezőktől a szervezők eltérő, a vizsga szintjéhez, illetve a vizsgázó anyagi helyzetéhez igazodó árat kértek százezer és kilencszázezer forint között.

A vádlottak között vannak az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központjának (ITK) mint vizsgaközpontnak az egykori munkatársai, valamint a budapesti NovoSchool Kft., a vecsési Studium 98 Nyelviskola és Oktatási Központ Kft. és a TIT Teleki László Ismeretterjesztő Egyesület váci szervezetének mint vizsgahelyeknek az alkalmazottai. A bűnszervezet tagjai Budapesten, Vácon és Vecsésen működő nyelvvizsgáztató helyek dolgozóinak megvesztegetése révén előre megszerezték az írásbeli és laborfeladatokat, és ezekből személyre szabott megoldásokat készítettek, amelyeket a vizsgázók e-mailben vagy személyesen kaptak meg. A vizsgáztatók a szóbelin előre egyeztetett kérdéseket tettek fel.

Havonta átlagosan harmincan jutottak így nyelvvizsgához; köztük 110 rendőr, 27 pénzügyőr, 28 büntetés-végrehajtási dolgozó, 48 tűzoltó, valamint több ügyvéd, egyetemi oktató, végrehajtó és élsportoló.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség nyár végén 1009 gyanúsítottal szemben fejezte be a nyomozást, és 41 ember ellen emelt vádat önálló intézkedésre jogosult személy által, folytatólagosan, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt a Monori Járásbíróságon. Több mint kilencszáz gyanúsított esetében vádelhalasztást alkalmazott, huszonötöt megrovásban részesítettek, körülbelül harminc emberrel szemben pedig - mivel nem lehetett bizonyítani bűncselekmény elkövetését - megszüntették a nyomozást, tájékoztatta korábban Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t.

Mivel a vádelhalasztás ellen hetvenhatan panasszal éltek, velük szemben vádemelésre került sor, s a bíróság kedden, a tárgyalás kezdő napján jelezte, hogy a cselekmények összefüggése okán indokolt az ügyeket egyetlen eljárásban tárgyalni, vagyis egyesíteni (ebben az esetben a vádlottak száma 117 főre ugrik).

Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-nek elmondta: mivel a 76 főből 40 rendőr, 10 pénzügyőr, két tűzoltó, egy büntetés-végrehajtási dolgozó, így az ő ügyükben katonai bíróság jár el, amennyiben a bűncselekményt a szolgálati helyükön vagy a szolgálati viszonyukkal összefüggésben követték el, éppen ezért lehetséges, hogy az ügy - mind a 117 szereplővel - katonai bíróságon folytatódik.

A szóvivő az MTI kérdésére közölte: a kenőpénzeket elfogadó egyes szereplők között volt olyan, aki 31 millió forintot kapott összesen 451 embertől; az elsőrendű vádlott, Sz. I.-né összesen 1391 emberrel került így kapcsolatba és megközelítőleg 28 millió forintban részesült, míg egy házaspár együtt 30 millió forintot szedett össze.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.