|
Fényes nappal megkéselték a Colas Hungaria autópálya igazgatóját Budapesten - adta hírül a hvg.hu. Az ügy hátterében egy alvállalkozó ki nem fizetése állhat.
A könnyebb sérüléseket elszenvedett cégvezető nem kívánt a történtekkel kapcsolatban nyilatkozni.
Mátyásföld központjában található az ország egyik legnagyobb autópálya- és hídépítő vállalkozásának, a francia tulajdonú Colas Hungária Zrt.-nek egyik területi igazgatósága, amely előtt február 19-én a délelőtti órákban megszurkálták a cég autópálya-igazgatóját, Puskás Imrét. A férfi csak könnyebb sérüléseket szenvedett.
A Colas Hungaria Zrt. Autópálya Igazgatósága részt vesz az M31-es autópályának az M0 gyorsforgalmi út keleti szektora és az M3 autópálya gödöllői csomópontja közötti szakaszának építésében.
Emellett a cég végzi az M0 gyorsforgalmi út szélesítését az M1 és M6 autópályák között, és az M6 gyorsforgalmi úton 30 kilométeres szakasz kivitelezését Szekszárd és Véménd között.
Elképzelhető, hogy nem is akarták súlyosabban megsebesíteni, és csak figyelmeztetésnek szánták a támadást. A hvg.hu információi szerint az ügy hátterében egy alvállalkozó ki nem fizetése állhat. Állítólag nem is nagy összegről, hanem csak néhány millió forintról van szó, eszerint a verzió szerint mégis tettlegességig fajult a dolog.
|