Mégis nőtt a betegek gyógyszerköltsége

Összességében kevesebb gyógyszer fogy, viszont nagyobb terhet kell vállalniuk a betegeknek – derül ki a Policy Agenda elemzéséből.

A Policy Agenda összehasonlította az elmúlt évek adatait, megállapították: 2012-ben nőtt a betegek által fizetett terhek aránya. 2000-ben még átlagosan 21,6 százalékát fizették a betegek a gyógyszer árának. Ez a szám 2009-re 24,8 százalékra emelkedett, majd csökkenni kezdett a tavalyi év végéig. Az idei első féléves adatok ugyanakkor azt mutatják, hogy 25,5 százalékra emelkedett ez az érték, ezzel tehát magasabban vagyunk, mint az elmúlt 12 évben bármikor. A betegek minden 100 forint után 25 forintot kell fizessenek, míg ez tavaly 23 forint volt.

Ugyanakkor a teljes volument tekintve érezhető csökkenés. Ez megmutatkozik a teljes, támogatott forgalom alakulásában. Ebben a tekintetben a 2005-ös szintet érjük el év végén. Ennek két lehetséges oka van. Egyrészt a lakosság gazdasági válság utáni teherbíró képessége miatt egyre kevesebb gyógyszert képes vásárolni, vagyis egyre többen nem váltják ki a felírt gyógyszert. Természetesen a támogatott forgalom csökkenésében szerepet játszhat, hogy némely készítmény esetében lejjebb vitték az árakat a gyártók, forgalmazók. Ugyanakkor ez láthatólag nem ellentételezi azt, hogy a támogatás mértéke csökkent, akinek tehát még van pénze gyógyszerre, az többet kell fizessen érte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.