Megint átrajzolják a választókerületi határokat

Budán több technikai probléma is felmerült egyes határvonalak esetében; állítólag nem tartalmi, hanem például házszámváltozásból fakadó technikai változtatásokról van szó.

Technikai okokból szükséges néhány - elsősorban budai - választókörzet határának módosítására - közölte kedden Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, jelezve ugyanakkor, hogy az erről szóló törvénymódosítást csak szeptemberben fogadja majd el az Országgyűlés.

A politikus sajtótájékoztatóján kifejtette: a napokban zajlik le a települési jegyzőkkel az az egyeztetés, amelyen tisztázzák, hogy a kijelölt parlamenti választási körzethatárok között technikailag lebonyolítható-e a voksolás. Példaként említette, hogy Budán több technikai probléma is felmerült egyes határvonalak esetében. Hangsúlyozta, nem tartalmi, hanem például házszámváltozásból fakadó technikai változtatásokról van szó.

Kedd délelőtt a parlamenti pártok képviselői négypárti egyeztetést tartottak éppen amiatt - folytatta -, hogy a parlamenti választásról szóló törvényt módosítani kell a választókörzet-határokkal kapcsolatban.

Rogán Antal elmondta, a kormánypártok kezdeményezték, hogy az Országgyűlés - házszabálytól való eltéréssel - még ezen a héten orvosolja a felmerült problémákat. Ehhez azonban nem kapták meg az ellenzék támogatását, ezért úgy döntöttek, hogy a törvényjavaslatot bár elkezdik tárgyalni, de csak szeptemberben szavaznak róla. Az akkor elfogadandó törvénymódosításban egyúttal kimondják, hogy szeptember 30-ig lehet módosítani a körzethatárokat. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény jelenleg ugyanis úgy szól, hogy 2013. június 30-a és a 2014-es általános parlamenti választás napja között már nem lehet megváltoztatni a választókörzetek határait.

A frakcióvezető megjegyezte azt is, a kormánypártok biztosították annak lehetőségét, hogy a pártok szakértőkkel is meg tudjanak jelenni a keddi négypárti egyeztetésen. Ezzel arra utalt, hogy Dúró Dóra Jobbik-szóvivő a tanácskozás után azt mondta, a Fidesz kezdeményezte találkozó helyszínét azért tették át a Parlamentből egy kávézóba, hogy a beléptetéssel kapcsolatos helyzet megoldódjon. Az ellenzéki párt tájékoztatása szerint az Országgyűlés sajtóirodájának közlésével ellentétben - a földtörvény elfogadásakor végrehajtott akciójuk miatt - továbbra sem tudnak belépni a képviselői irodaházba a jobbikos képviselők személyi titkárai.

Dúró Dóra sajtótájékoztatóján szólt arról is, hogy a Fidesz nem tudja tartani a június 30-i törvényi határidőt a választókerületek meghatározására, ami szerinte különösen aggályos kevesebb mint egy évvel az országgyűlési választások előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.