Megint a Klubrádióé a 92,9-es frekvencia

Ismét pert nyert a Klubrádió. A bíróság szerdán első fokon újra kimondta, hogy a Klubrádió nyerte el a 92,9-es közösségi, tehát ingyenes frekvenciát.

A Klubrádió amiatt indított pert a Médiatanács ellen, mert még a 2010-es választás előtt elnyerte a 92,9-es közösségi frekvenciát, de sem az akkori médiahatóság, az ORTT, sem annak jogutódja, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság nem kötött vele szerződést. Az elsőfokú bíróság februári ítéletében a Klubrádiónak adott igazat, és döntésével létrehozta a műsor-szolgáltatási szerződést. Ezt viszont a médiahatóság vitatta, mondván, az új médiatörvény alapján csak hatósági szerződéssel lehet frekvenciához jutni, ami a médiahatóság jogköre, nem pedig polgári bíróságé. Azért is fellebbeztek, mert szerintük a Médiatanácsot nem terheli szerződéskötési kötelezettség, ráadásul a Klubrádió közben elnyert egy másik frekvenciát is.

A legújabb elsőfokú ítélethirdetés
Klubrádió ítélethirdetés

A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon visszaküldte első fokra a keresetet. A Médiatanács fellebbezésének az ítélőtábla annyiban adott helyt, hogy az elsőfokú bíróság figyelmen kívül hagyta az új médiatörvényt, és ezt nem is indokolta, ezért határozata felülvizsgálatra nem alkalmas. Magát a szerződést létrehozó elsőfokú döntést azonban az ítélőtábla megalapozottnak találta, csak az indoklást hiányolta, hogy miért a polgári törvénykönyv és nem a médiatörvény alapján hozták létre a szerződést.

A bíróság a megismételt első fokon újra a Klubrádiónak adott igazat. Az ítélethirdetés után Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója azt mondta, ez már a hatodik bírósági ítélet, ami kimondja, hogy a Médiatanács jogsértő módon járt el a Klubrádió frekvenciapályázataival kapcsolatban.

A Klubrádió jogi úton tovább küzd a 95,3-as frekvenciáért is. Ebben a perben már három jogerős döntés született, de azt a Médiatanács nem hajtja végre. A Médiatanács legutóbb az ügyészséghez fordult azzal az indokkal, hogy a Fővárosi Ítélőtábla döntéseinek következtében csak jogszabálysértő döntést hozhatna. Ezért a hatóság azt indítványozza, hogy az ügyészség hivatalból indítson vizsgálatot az ügyben. A Médiatanács azzal az indokkal zárta ki a Klubrádiót a 95,3-as frekvenciapályázatból, hogy nincsenek aláírva és beszámozva a pályázati dokumentáció szöveges oldalainak üres hátoldalai. A bíróság a Médiatanács ezen végzést, majd határozatát is jogerősen hatályon kívül helyezte.

A médiahatóságnak erre az ítéletre is van válasza: közleménye szerint nyíltan és egyértelműen megszegné a médiatörvényt, ha szerződést kötne a Klubrádióval a 92,9 MHz-es frekvenciára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.