Megint nyert Rogán szomszédja, a többiek már csak röhögnek

Több piaci szereplő már nevetve fogadta a hírt, hogy ismét Csetényi Csaba cége, a Network 360 Reklámügynökség Kft. vezette konzorcium nyert a Miniszterelnökség legújabb kommunikációs közbeszerzésén.
Mint arról a 2014 utáni állami költéseket összegző márciusi cikkünkben beszámoltunk, Csetényi vállalkozása lett az Orbán Viktor és Simicska Lajos közt tavaly kirobbant háború egyik fő nyertese, a kabinet kedvenc médiaügynöksége. Ő viszi a kormány legfontosabb kampányait, eddig több milliárd forintot költhetett el.

A Network az utóbbi években zsinórban nyerte a kommunikációs közbeszerzéseket. Tavaly augusztusban bekerült a legnagyobb állami költők közé, amikor az 1500 intézmény és állami vállalat közbeszerzéseiért felelős, 25 milliárd forint felett regnáló Nemzeti Kommunikációs Hivatal szerződést kötött a vele.

Most a 2014 és 2020 közötti uniós fejlesztések kampányaira kiírt 5,1 milliárdos tenderen lett befutó négy másik céggel karöltve. A Network és konzorciumi partnerei kapták a legzsírosabb falatot. Ők intézhetik a reklámfelületek vásárlását, a kreatív tervezést, a piac- és közvélemény-kutatások megrendelését. Erre 4,5 milliárdos keret áll rendelkezésre 2018 végéig. Továbbá ők kapták a különféle rendezvények megszervezését és lebonyolítását a budapesti és vidéki helyszíneken, itt a keretösszeg 425,8 millió forint. Megpályázták a nyomda, grafikai tervezés ellátását is, de ezt a feladatot végül a Pátria Nyomda Zrt. kapta. Viszont erre biztosították a legkevesebb pénzt, 200 millió forintot.

Csetényit a sajtó rendszeresen Rogán Antal kabinetminiszter szomszédjaként emlegeti – mindketten a budai Pasapark nevű lakóparkban laknak. Csetényi ezt kifogásolja, arra hivatkozva, hogy nincs összefüggés aközött, hogy milyen viszonyban van Rogánnal és aközött, hogy cégei mennyire sikeresek.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.