galéria megtekintése

„Megint ki vannak semmizve” – keveslik a béremelést, utcára mennek az egészségügyiek

13 komment


Danó Anna

Az egészségügyi dolgozók béremeléséről szóló megállapodásban részes szakszervetek és kamarák rendkívül elégedettek, míg más érdekképviseletek keveslik a csütörtökön bejelentett béremelés mértékét. A kritikusok azt is nehezményezik, hogy az emelésből megint kimaradtak a technikai dolgozók.

Átlagosan 26,5 százalékos béremelésre számíthatnak az egészségügyben dolgozók szeptembertől – derült ki Balog Zoltán humán miniszter csütörtöki bejelentéséből. A megállapodásban részes szakszervetek és kamarák rendkívül elégedettek, míg más érdekképviseletek keveslik az összeget, valamint nehezményezik, hogy emelésből megint kimaradtak az egészségügyet működtető technikai dolgozók.

Ugyanakkor az idén és jövőre mintegy százmilliárd forintos béremelési program forrása még nincs az ágazat birtokában. Az idén az orvosoknak jutó átlagosan bruttó 107 ezer és a szakdolgozókra eső 20-60 ezer forint forrásáról ősszel dönt a parlament. Furcsa mód a folytatás fedezete hamarabb, a 2017-es költségvetés jövő hétfői elfogadásával válhat biztossá. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár szerint azonban

nem okozhat problémát, hogy az idei összeg kifizetéséhez szükséges parlamenti felhatalmazás csak ősszel születik meg,

 

mivel a kormány döntése alapján egy rendkívüli keretből folyósítható az emelés.

A szakorvosoknak és a kórházi szakgyógyszerészeknek járó bruttó 107 ezer forintos emelés után a jövő év novemberétől a szakorvosjelöltek és a kórházi gyógyszerészek további bruttó 50 ezret, a szakorvosok és a szakgyógyszerészek pedig újabb 100 ezer forintot kapnak.

A szakdolgozók szeptembertől új bértábla alapján kapják a fizetésüket, idén átlagosan 26,5 százalékkal nő az alapbérük, jövő novembertől 12 százalékkal, 2018 novemberében és 2019 novemberében pedig további 8-8 százalékkal – közölte Balog Zoltán. A miniszter szerint ez azt jelenti, hogy 2012 és 2019 között több lépcsőben és differenciáltan csaknem megduplázódik a szakdolgozók bére. A miniszter bejelentette azt is, hogy a kórházakat fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ intézményeiben a szakdolgozóktól a munkáltatók július 1-jétől átvállalják a kamarai tagdíjat.

Minden pénznek örülnek, de ez most kevés
Minden pénznek örülnek, de ez most kevés
Veres Viktor / Népszabadság

– Példátlanul nagy béremelés történt – mondta lapunknak Babonits Tamásné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara alelnöke, aki szerint nyereség az is, hogy az új bértáblával megszűnt a fizetési osztályok alsó oszlopainak az összecsúszása. Így lehetőség van a fizetésben is különbséget tenni a frissen végzettek és a már néhány éve a pályán lévők között.

Az érettségizett pályakezdőknek most 118 ezer forint alapbér jár, szeptembertől 29 ezer forinttal kapnak többet.

Pályakezdőként a felsőfokú képesítésű szakdolgozó a mostani 118 ezer forint helyett ősztől 158 ezer forintért dolgozik.

A kezdő diplomás ápolók 163 ezer forint helyett 196 ezret keresnek majd. Harmincéves munkaviszony után az érettségizett ápolók most 138 ezer forintos alapbére 172 ezer forintra emelkedik. Ugyanennyi munkában eltöltött idő után a felsőfokú végzettségűeké 149 ezerről 208 ezerre nő, míg a diplomásoké 208 ezerről 258 ezer forintra.

A tárgyalásokból kimaradó érdekvédelmi szervezetek mindegyike kevesellte a szakdolgozóknak jutó béremelés összegét. Sándor Mária, a fekete pólós mozgalmával elhíresült ápolónő lapunknak azt mondta: „Minden pénznek örülünk, ami az ágazatban dolgozóknak jut, de az egészségügyben teammunka folyik.

A háttérszolgáltatásokat nyújtó munkatársaink – az orvosi műszerészek, a karbantartók, a sterilizátorok mellett, a konyhán, a mosodákban dolgozók – kilencedik éve maradnak ki a béremelésből. Nélkülük, a munkájuk nélkül egyetlen kórház sem képes gyógyítani.

És most megint ki vannak semmizve, le vannak nullázva. Így ez a béremelés nem tette okafogyottá a július elsejére szervezett demonstrációt.”

„Egy túróst elégséges ez a béremelés” – fakadt ki Kiss László, az 5.12 szakszervezet vezetője. Szerinte a gyors ágazati megegyezés is csak egy kormányzati pánikreakció a júliusi gigademonstráció hírére. A bejelentett emeléssel ugyanis nem lesz több ápolónő az ágyak mellett, arról nem szólva, hogy a kormányzat s vele a szakmai kamarák és a reprezentatív szakszervezet megint leértékelte a gazdasági és műszaki területen dolgozókat.

Elégedetlen a megállapodással Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke is. Elmondta: ők továbbra is azonnali 50 százalékos béremelést követelnek a szakdolgozóknak, és még ebben a ciklusban további 50 százalékot. Ha ezt megkapnák, akkor is csak az uniós átlagfizetések 60 százalékát kapnák.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.