Megint harcba indul a Békemenet

Egészen biztos, hogy nagy napként fog bevonulni Sümeg történetébe 2015. március 23-a. Most hétfőn a Békemenet teszi tiszteletet a tapolcai körzethez tartozó, időközi választásra készülő városban. Igen, Bayer Zsolt is ott lesz. Csizmadia László főszervező harcot ígér: nem engedik, hogy Veszprém után Tapolca is elkóboroljon a nyájtól.

Készek meghajolni a népakarat előtt a CÖF és a CÖKA (Civil Összefogás Fórum és Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány) vezetői, illetve a Békemenet szervezői. Eleget tesznek a kérésnek, amit – állításuk szerint – oly sok támogatójuk levélben megfogalmazott. Úgy döntöttek: a tapolcai időközi parlamenti választás előtt „aktívan” kifejezik véleményüket. Hisz nem megengedhető, hogy az „ellenzéki oldal, visszaélve türelmünkkel, magának vindikálja a civil polgárok közösségét”.

Szóval: a békemenetesek nagygyűléssel egybekötött autós zarándoklatot tartanak hétfőn Sümegen. Délután szentmisével kezdődik a program, aztán jön a körautózás, majd a gyűlés, amelynek címe: „A demokrácia lényege a társadalmi összefogás”. A rendezvényen Bayer Zsolt, Csizmadia László, Fricz Tamás, ifj. Lomnici Zoltán és – természetesen – a fideszes jelölt, Fenyvesi Zoltán is felszólal.

A magunk szerény eszközeivel szeretnénk hozzájárulni a hírveréshez, annál is inkább, mert az eseményt beharangozó filmecskét eddig méltatlanul kevesen látták a neten.

Pedig, higgyék el, érdemes megnézni. Csizmadia László arról beszél például, hogy a „civil zarándoklatra” az ország minden pontjáról várják autókkal, kisbuszokkal az embereket. Nem engedhetik meg még egyszer, hogy ugyanúgy járjanak, mint Veszprémben, hogy csendben vannak, hallgatnak, nem küzdenek, nem harcolnak.

Éppen ezért Csizmadia ígéri, hogy harcolni, küzdeni fognak. Nem hagyják azt a demokráciát, amit „öt év alatt sikerült hellyel-közel most már szinte tökéletessé tenni”. Demonstrálni akarják, hogy a magyar demokrácia fontos része az a kohézió, amit a civilek eddig kiépítettek. Nemrég egy bárány (Veszprém) elkóborolt a kétharmados nyájból. A veszprémi báránynak is utána fognak menni, és visszahozzák – jelentette ki Csizmadia –, de „Tapolcát nem engedjük, ebben biztos lehet az ellenzék”.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.