Megint furcsát ígér a kormány iskolaügyben

– Lesznek olyan átalakítások, amelyeket nem lehet rövid idő alatt végrehajtani – mondta az oktatásért felelős államtitkár, de csak olyan csekélységekre utalt, mint a Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek átalakítása vagy a pedagógusképzés ügye. 
– A kormány azon dolgozik, hogy az őszi tanévkezdésre az iskolák érezzék a változások kedvező hatását, és szeptemberben egy jobban működő iskolarendszerben kezdődhessen meg a tanítás – mondta az oktatásért felelős államtitkár a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) szombati budapesti országos küldöttgyűlésén.

Palkovics László – megköszönve az NPK-nak a köznevelési kerekasztalon végzett munkáját – a Nemzeti alaptanterv, a kerettantervek átalakítására vagy a pedagógusképzés ügyére utalva azt mondta: lesznek olyan átalakítások, amelyeket nem lehet rövid idő alatt végrehajtani. 

Az államtitkár úgy fogalmazott, soha ilyen közfigyelem nem irányult a közoktatásra, mint az elmúlt hónapokban, és a köznevelési kerekasztal ülésein mindenki véleményét meghallgatták. Palkovics László szerint a NPK a kerekasztal legfontosabb tagja, hiszen a kar képviseli a leginkább a pedagógusok véleményét, illetve szorgalmazza azokat a változtatásokat, amiket közösen kell végrehajtani.

Pölöskei Gáborné, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vezetője azt mondta: a pedagóguskar mára összeállt, és tudja, hogy mit akar. A köznevelési kerekasztal tanácskozásaival előrébb jutott a közoktatás, az intézményfenntartó pedig azon dolgozik, hogy megadja a keretet, megteremtse a biztonságos környezetet, és ezekhez adott a forrás – emelte ki. Hangsúlyozta, olyan szabályozók kellenek, amelyekkel biztonsággal el lehet indítani a következő tanévet, és a közoktatásban dolgozó minden szereplő pontosan tudja a felelősségét, a lehetőségét és a feladatát.

Az NPK országos küldöttgyűlése egyhangúlag újra Horváth Pétert választotta meg elnöknek, ő egyedüliként indult a posztért, a kar elnökhelyettese pedig Iszák Tibor lett.

Horváth Péter köszöntőjében bizalmat kért a további munkához, hiszen – mint mondta – a kart érdemes bevonni a döntés-előkészítésbe, beépíteni javaslatait és meghallgatni véleményét. Az régi-új elnök azt mondta, azon lesznek, hogy "hangjuk" minél több olyan emberhez eljusson, aki elkötelezetten kívánja szolgálni a pedagógusok érdekét egy hatékonyabb oktatási környezet kialakításáért.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.