Elhunyt Bencze Béla, a mentőszolgálat egykori főigazgatója

Hosszan tartó betegség következtében, 83 éves korában elhunyt Dr. Bencze Béla, a magyarországi mentésügy kiemelkedő alakja, az Országos Mentőszolgálat korábbi főigazgatója – tájékoztatta lapunkat az Országos Mentőszolgálat.

Dr. Bencze Béla 1949 őszén medikusként lépett be az Országos Mentőszolgálat kötelékébe, 1966-tól 25 éven át, 1991-ig volt a Mentőszolgálat főigazgatója. 1979-ben Magyarországon elsőként szerezte meg az oxiológiai szakképesítést, ugyanebben az évben munkatársaival megalapította a Magyar Mentésügyi Tudományos Társaságot. Fontos szerepe volt az országosan egységes mentőápoló-képzés, majd a mentőtisztképzés megteremtésében, az Egészségügyi Főiskola mentőtiszti tanszékének vezetését nyugdíjazásáig, oktatói tevékenységét 1995-ig folytatta.

Negyedszázados főigazgatóságának idején tovább szilárdult az Országos Mentőszolgálat szervezetének egysége, folytatódott a rohamkocsi-szolgálat és az egységes járműpark bővítése, az 1960-as évek közepétől kezdődő modern, országos rádióhálózat kiépítése, valamint az 1980-as évek elejétől a légimentésben megvalósult a mentőhelikopteres szolgálat is. 

Dr. Bencze Bélát az Országos Mentőszolgálat bajtársi közössége saját halottjának tekinti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.