Meghalt Rózsa Milán

Elhunyt Rózsa Milán civil aktivista. A fiatalember csütörtökön este – vélhetően saját elhatározásából – állt a vonat elé, amely halálra gázolta. A rendőrség hivatalból vizsgálja az ügyet.

Rózsa Milán több ellenzéki tüntetésen is föltűnt, legutóbb az internetadó bevezetése ellen, a Fidesz-székház előtt tartott tüntetésen előállították a rendőrök. A múlt évben ott volt a kormánypárt székházának elfoglalásánál, valamint idén a Sándor-palotánál, amikor az aktivisták a paksi atomerőmű „orosz” bővítése ellen demonstráltak.

Fotó: Kurucz Árpád / Népszabadság

Jóbarátai, Kalocsai Kinga és Kopiás Attila Steve, így búcsúztak a Facebookon: „Csütörtök este egy nagyon jó embert vesztettünk el Milán Rózsa személyében. Milán régóta küzdött a depresszióval, több alkalommal éppen csak hogy az életet választva. Végül tegnap este egy vonat vetett véget életének, vélhetőleg saját döntéséből. A rendőrség hivatalból vizsgálja az ügyet, több információ egyelőre nem áll rendelkezésre.

Milán egy igaz szívű ember volt, aki mindent megtett azokért az ügyekért, amikben hitt. Félelmet nem ismerő igazságérzete mindennél előrébb való volt. Személyében a magyarországi aktivizmus egyik legértékesebb embere, és sokunk számára egyik legjobb barátunk távozott.

Emlékét örökké őrizni fogjuk. Kérünk mindenkit, hogy a helyzethez illő tapintattal viseltessen az emléke és gyászoló családja iránt.”

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.