Elhunyt Lázár György

Magyarország 1975 és 1987 között hivatalban lévő  miniszterelnöke, a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló magyar-csehszlovák államközi szerződés aláírója 90 éves volt.

Meghalt Lázár György volt magyar miniszterelnök, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának 1975–1987 közötti elnöke, aki később, 1987-1988 között az MSZMP főtitkárhelyettese volt – tudatta egy Népszabadsághoz eljuttatott gyászközleményben a család.
Lázár György
Lázár György
Horling Róbert - Bisztray Károly / MTI

Lázár 1924. szeptember 15-én született Isaszegen. Végzettségére nézve tervező technikus. 1970-ben lett az MSZMP KB tagja, 1973-tól munkaügyi miniszter. Két évvel később, 1975 márciusában a politikai bizottság tagjává, májusban pedig a minisztertanács elnökévé – miniszterelnökké választották. 1977-ben magyar részről ő írta alá a bős-nagymarosi vízlépcsőről szóló csehszlovák–magyar államközi szerződést, 1978. január 6-án pedig a helyettesével, Aczél Györggyel és Apró Antal országgyűlési elnökkel tagja volt annak a bizottságnak, amely fogadta az Egyesült Államoktól visszakapott Szent Koronát.

Lázárt 1987 nyarán az MSZMP főtitkárhelyettesének – Kádár János helyettesének – választották meg, alig egy évvel később, a rendszerváltás előtt, még 1988 májusában végrehajtott tisztújításkor viszont minden pártbeli tisztségét elveszítette. Ezután visszavonult.

Lázárt a pályafutása legsikeresebb szakaszaiban is inkább szürke eminenciásként ismerték, aki a vezető hivatalnok volt, a végrehajtó, és nem a döntéshozó a Kádár-rendszer utolsó másfél évtizedében.

A gyászközlemény szerint Lázár október 2-án hunyt el. „Csendben búcsút vettünk Tőle" – jelezte a család.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.