Meggyanúsították a belvárosi jegyzőt

Hivatali visszaéléssel gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség az V. kerület volt jegyzőjét – közölte lapunkkal Simon Richárd, a főügyészség helyettes szóvivője. Vele együtt vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedéssel gyanúsítottak meg egy vállalkozót is.
Simon Richárd neveket nem említett, de nyilvánvaló, hogy az egyik gyanúsított Rónaszéki László, akit 2013-ban váltottak le, miután egy jelentés megállapította, hogy csak ő rendelkezett minden információval annak a Károly körúti ingatlannak az eladásáról, amelyhez kedvezményesen jutott hozzá a sajtóban Portik Tamás élettársaként emlegetett Pápa Marianne, aki egyébként Habony Árpád unokatestvéreinek az édesanyja.

Nyomozati érdekekre tekintettel Simon nem kívánt részletekbe bocsátkozni az ügyről. Ám szavaiból annyi kiderült: gyanújuk szerint a volt jegyző visszaélt hivatali hatalmával, arra azonban – egyelőre legalábbis – nincs bizonyítékuk, hogy pénzért segítette volna jogtalan előnyhöz a vállalkozót.

Rogán Antal egykori kerületében vendéglátói körökben olyan hírek kaptak lábra, hogy a teraszengedélyekkel van összefüggésben a gyanúsítás. Simon ezt cáfolta. Mint ahogy azt a szóbeszédet is, hogy egyes vállalkozók titokban készült hangfelvételei alapján rendelték volna el a nyomozást Rónaszéki és a meg nem nevezett vállalkozó ellen.

– Az olyan korrupciós ügyek, amelyekben jegyzők érintettek, a Központi Nyomozó Főügyészség hatáskörébe tartoznak – szögezte le a helyettes szóvivő. – Ha bárkinek a birtokában van olyan hangfelvétel, amely ilyen bűncselekményt bizonyít, akár az V., akár más kerület vonatkozásában, juttassák el hozzánk – mondta.

Információink szerint a mostani ügyben nem az V. kerületi vállalkozók a feljelentők, hanem azok a hatóságok, amelyek már 2011 óta folytatnak titkos nyomozást – többek között az V. kerületben is – mások mellett Vizoviczki László és Portik Tamás, valamint az ő lehetséges bűntársaik, kapcsolataik után. Emlékeztetőül: Orbán Viktor 2010-es hatalomátvételét követően Pintér Sándor belügyminiszter bejelentette, nem hagyják elévülni a múlt megoldatlan gyilkossági és más súlyos bűnügyeit, felderítik és felelősségre vonják az elkövetőket és megbízóikat.

Nem egészen két évvel később néhány hónap eltéréssel tartóztatták le Vizoviczkit és Portikot. Előbbit magas beosztású rendőrök megvesztegetésével és adócsalással, utóbbit, mint a kilencvenes években az illegális olajügyekben kulcsszerepet játszó Energol Rt. egyik igazgatóját, több, tízegynéhány évvel ezelőtt elkövetett és azóta felderítetlen gyilkossággal gyanúsították meg felbujtóként. A Nemzeti Nyomozó Iroda (és a régmúlt ügyeinek feltárásában vele szorosan együttműködő Nemzeti Védelmi Szolgálat) titkosszolgálati módszerekkel már 2011 elejétől figyelte Portikot és lehetséges bűntársait.

Az NVSZ, mint azt a szervezet főigazgatója több interjújában is elmondta, a régi gyakorlattal szakítva, nem a rendőrök között gyűjtött pletykákat, hanem az alvilági szervezetek köreiben gyűjtötte az információit egyebek között arról, hogy kinek ki van a zsebében. Úgy tudjuk, a Rónaszékivel együtt meggyanúsított vállalkozó többször eldicsekedett azzal, hogy „a zsebében van a jegyző". Ez lett a veszte.

A Központi Nyomozó Főügyészségen sem Rónaszéki, sem a vállalkozó nem tett vallomást, és mindketten panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Úgy tudjuk, az ügyben azonban még további kihallgatások és gyanúsítások várhatók, s a nyomozás február 13-i határidejét is meghosszabbítja majd az ügyészség.

Rónaszéki munkájával az említett jelentésig igen elégedett volt a Belváros vezetése. 2011 decemberében Puskás András alpolgármester kezdeményezte: a képviselő-testület – tekintettel „nagyon odaadó és szakszerű tevékenységére" – tegyen javaslatot arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök címzetes főjegyzői címet adományozzon Rónaszéki Lászlónak. A vonatkozó törvény ezt a legalább tíz éve tartósan kiemelkedő munkát végző jegyzők számára teszi lehetővé. A jegyző meg is kapta az elismerést.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.