Újabb gyanúsítottakat állítottak elő V. László ügyében

Egy keddi akcióban újabb gyanúsítottakat állítottak elő a rendőrök V. László vállalkozó ügyében, amelyben hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt már több vezető beosztású rendőrtisztet is meggyanúsítottak - értesült az MTI Hírcentrum.

Az M1 kedd esti Híradójában elhangzott: egymás után vitték az ügyészségre a V. László vállalkozóval kapcsolatos rendőri korrupciós ügy újabb gyanúsítottjait, a rendőrök legalább hat embert állítottak elő. Egyesével, külön autóban vitték őket, az épületben is el voltak zárva egymástól.

A gyanúsítotti kihallgatásokkal egy időben az ügyészség a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közreműködésével újabb házkutatást tartott a V. László érdekeltségébe tartozó szórakozóhelyeken a Hajógyári-szigeten. Az épületeket kábítószer-kereső kutyákkal vizsgálták át - tették hozzá.

Az M1 úgy tudja, az előállítottak többsége üzleti kapcsolatban állt az elfogásáig a Hajógyári-szigeten szórakozóhelyeket üzemeltető V. Lászlóval. Az előállítottak lakásán tartott házkutatásokon az ügyészek dokumentumokat, számítógépeket és adathordozókat foglaltak le.

A kedd hajnali akcióról és a házkutatások eredményéről a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán ad tájékoztatást. Ekkor lehet megtudni azt is, hogy az előállítottak közül hány ember esetében kezdeményezik az előzetes letartóztatást - hangzott el a Híradóban.

A V. László és társai elleni nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat titkos információgyűjtésen alapuló feljelentése után kezdődött tavaly februárban. Május végén fogták el az első gyanúsítottakat, közülük öten vannak előzetes letartóztatásban, egy embert házi őrizetben tartanak. A gyanú szerint V. Lászlónak több budapesti éjszakai szórakozóhelyen üzleti érdekeltsége volt, és azokat irányította. Neki dolgozott egy másik civil gyanúsított, V. István, akinek a feladata az volt, hogy ezek a szórakozóhelyek zavartalanul, nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek, valamint a konkurens szórakozóhelyeken - ezek bezárása érdekében - razziákat tartsanak.

Fazekas Géza ügyészségi szóvivő tavaly október 8-án tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a V. László vállalkozóval kapcsolatos ügyben három újabb embert vont eljárás alá, hallgatott ki gyanúsítottként az ügyészség. Köztük volt az egykori rendőr I. András, valamint H. Imre Lajos, az eljárás akkori adatai szerint mindketten a V. László által irányított bűnszervezet tagjai voltak. A harmadik gyanúsítottnak, K. Gyulának, a debreceni rendőrkapitányság közrendvédelmi osztálya volt vezetőjének őrizetét megszüntették, miután megszűnt az eljárás meghiúsításának lehetősége. H. Imre Lajos és I. András előzetes letartóztatását februárig hosszabbította meg a bíróság.

V. László, K. Tamás, H. Lajos, G. Imre és K. Attila gyanúsítottak előzetes letartóztatását a legutóbb novemberben, március végéig hosszabbították meg.

Januárban újabb rendőr került előzetes letartóztatásba. A Népszabadság a honlapján akkor azt írta: az előzetes letartóztatásba került O. Péter a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt őr- és járőrszolgálati alosztályvezetője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.