Megfeledkeztek Andy Vajna átvilágításáról

Andrew G. Vajna kormánybiztos nemzetbiztonsági átvilágítása folyamatban van – válaszolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az LMP-s Szél Bernadett írásbeli kérdésére. Feszített tempójúnak semmiképp sem nevezhető az ellenőrzés, hiszen a producer 2011 óta lát el kormányzati megbízást.

Az LMP társelnöke azért érdeklődött, mert információja szerint elmaradt a filmiparfejlesztés felelősének átvilágítása. Szél szerint ráadásul a producer érdekeltségei mögött terebélyes, offshore-vállalkozásokkal teletűzdelt cégháló található, ami megkérdőjelezi, hogy a kormánybiztos megfelel-e a szükséges biztonsági feltételeknek. Ismert, hogy a producer főként a kaszinóbizniszben érdekelt, öt fővárosi játékterem üzemeltetésére nyert jogot.

Vajnát 2011. január 1-jével nevezte ki a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztosnak Orbán Viktor. Az egy évre szóló megbízást lejártakor határozatlan idejűre változtatták. Tisztsége azóta is megvan, csak annyi változott a harmadik Orbán-kormány megalakulásakor, hogy Vajna már a filmipar fejlesztéséért felel.

falseMóricz-Sabján Simon / Népszabadság

Bár a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény – amire Szél hivatkozik – csak 2014 januárja óta sorolja fel tételesen, kiket kell átvilágítani, a kormánybiztosok ellenőrzése korábban is kötelező volt. 2011-ben egy közigazgatási és igazságügyi minisztériumi rendelet írta elő a legszigorúbb, C típusú átvilágítást a kormánybiztosoknak.

Az államigazgatást ismerő forrásuk szerint a nagyjából két hónap alatt végbemenő ellenőrzés szükségességére a kinevezéseket intéző főosztály szokta felhívni a figyelmet, bár a kezdeményezés miniszteri felelősség. Ha ez elmaradt – ami felől Semjén egymondatos válasza nem hagy kétséget, hiszen nem utal arra, hogy Vajnát ismételten vizsgálnák –, az mulasztás, amelynek valódi következménye azonban nincs. Valószínűleg a tárcát akkoriban vezető Navracsics Tibornak sem kell aggódnia a munkajogi felelősség megállapítása miatt.

Az viszont tény, hogy átvilágítás híján Vajna elvben nem ismerhetett meg minősített adatokat.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.