galéria megtekintése

Megbuktatták Orbánt, és Lázárral sem finomkodtak

63 komment


Kálmán T. Attila

A Tanítanék mozgalom tanévzáró tüntetését elnézve nem irigyeltük a fideszeseket. Egyrészt rendesen kiosztották őket, de ehhez már hozzászokhattak. Azért viszont aggódhatnak, mert összetartó, elszánt közösség formálódik velük szemben.

„Te vagy a farok, János!" – kiabálta Törley Katalin a Tanítanék mozgalom szóvivője a több ezer fős tömegnek a tanévzáró tüntetésen. A tüntetőkben ekkor érezhetően átszakadt valami és két fokozattal hangosabban tapsoltak, kiáltoztak és röhögtek, mint addig. Mintha mindig is arra vártak volna, hogy jöjjön valaki, aki nem finomkodik, csak egyszerűen belevágja a kormány – most épp Lázár János – arcába, hogy „Farok vagy!" Ott tartunk, hogy ezt egy gimnáziumi tanárnőnek kellett megtennie.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A Március 15. térről az Erzsébet-hídon át a Várkert Bazárig vonuló tömeg útközben még kedélyes volt, annak ellenére, hogy a Tanítanék emblematikus figurája, Pukli István olyasmikkel hergelte őket, hogy míg ők itt vannak, addig Orbánék VIP-páholyokból nézik a foci Eb-t. Az olyan rigmusoktól, mint „Bezár a bazár!" vagy „Orbán Viktor, egyes alá!" pedig a legrosszabb emlékű ellenzéki tüntetések juthattak bárki eszébe, ahol nem volt más, csak unalom és „Orbán takarodj!" A tanévzáró tüntetés mégis sokkal több lett ennél.

 

Ehhez a többlethez az kellett, hogy ezen a tüntetésen érezhetően nem egy ilyen-olyan tömeg sétálgatott, hanem egy formálódó, egyre összetartóbb közösség. Ahogy befutott a tömeg eleje a Várkert Bazárnál felállított színpadhoz és esni, majd zuhogni kezdett az eső, úgy mindenki nevetve, szívesen vette elő az esernyőjét. Pont, mint február elején az első nagy demonstráción a Kossuth téren. Ezek a pedagógusok, szülők, diákok és szimpatizánsok már akkor, négy hónapja is ott voltak. Azóta nem unták meg és nem mentek haza. Hanem elszántabban, tudatosabban és szervezettebben mondják a magukét.

A színpadon először két szakszervezeti vezető – Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke és Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke – igyekezett túlkiabálni az özönvíz szerű zivatart. Összefoglalták az elmúlt fél évet, majd Gallóné levonta a konklúziót: „Sokat tűrtünk, sokat beszéltünk, sokra jutottunk, semmit sem értünk el." Tárgyalhattak, tüntethettek, sztrájkolhattak az elmúlt időszakban a tanárok – a kormány ment az ellenkező irányba.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

„Átvágtak minket a palánkon? Mondhatom ezt, Piroska?" – kérdezte a PSZ-elnököt Törley Katalin, amire a szakszervezeti vezető kis gondolkozás után bólintott egyet, pedig eddig óvatosabban fogalmazott ezzel kapcsolatban. Akiket pedig átvernek, azok nem pihenni mennek a nyári szünetre, hanem készülnek a következő tanévre. De addig is kiadták a dühüket.

Balog Zoltán? Egyes! Palkovics László? Megbuktál! Kósa, Rogán, Lázár? Karó! – vezényelte a bizonyítványosztást Törley és Pukli a színpadról, amire több ezer torok visszhangozta, hogy: „Megbuktál! Egyes!" Németh „rezsicowboy" Szilárd még intőt is kapott kockás alsónadrágjáért és mert lebolsevikezte a tiltakozó tanárokat. És mit érdemelt a „legrosszabb gyerek, akitől mindenki fél?" Orbán Viktor is akkora egyest kapott, hogy „nem fér bele az iskolatáskájába a felcsúti kisdiáknak."

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Ahogy Pukli István a Népszabadságnak elmondta, ha a kormány az akadály, akkor menniük kell. De más ellenzéki pártokból sem kérnek, ők egyszerűen csak egyet óhajtanak: tanítanának. Ha eddig nem működött a stratégia, akkor viszont változtatni kell, ezért a Tanítanék mozgalom „radikális üzemmódba vált", Gandhit követve – jelentsen is ez bármit, bár jó eséllyel erőszakmentes, polgári engedetlenségi akciókra készülhetnek kormányoldalon. „Használd az igazságot az üllődnek, az erőszakmentességet a kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének, és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját" – mutatott irányt Pukli.

Majd a záró Kossuth-induló előtt a mozgalom régi és új tagjai, csatlakozói vonultak a színpadra és röviden elmondták, hogy miért tartják fontosnak a belépést. Arccal, névvel, hogy mutassák: nem félnek és nem adják fel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.