Megállókat spórolnának ki a 4-es metróból

Elhagyna két kisebb forgalmú megállót a 4-es metró majdani második (a Keleti és a Bosnyák tér közötti) szakaszából a főváros, mert ez harmadával is csökkenthetné a költségeket. A felszabaduló pénzt a harmadik (Kelenföld és Budaörs közötti, két kilométeres) szakasz előkészítésére költenék. Egyelőre az épülő első ütem finanszírozásáról sincs még döntés. A VEKE szerint a második szakasz felesleges, helyette gyorsvillamos kellene.

Akár a harmadával is kevesebbe kerülhet a 4-es metró második (Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti) szakaszának a megépítése, ha a korábban tervezett négy megálló közül kettőt, a Dózsa György útit és a Róna utcait, elhagynák, és később építenék meg - hangzott el a főpolgármesteri kabinet hétfői ülésén. A felszabaduló forrásokat a főváros inkább a metró harmadik szakaszára, azaz a Kelenföldi pályaudvartól Budaörs felé vezető, mintegy kétkilométeres etap megvalósítására fordítaná. Kelenföldtől Gazdagrétig mélyvezetésben épülne a szakasz, a budaörsi végállomás pedig kéreg alatt vagy a felszínen.

Végleges döntés még nincs, a kabinet további szakértői háttérszámításokat tart szükségesnek. A 4-es metró Budaörs felé vezető, harmadik szakaszának előkészítéséhez a városháza indulna a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatán.

Jelenleg a metró első (Kelenföldi és Keleti pályaudvar közötti) szakaszának az építése zajlik, a fúrópajzs a múlt héten ért át a Duna alatt Pestre, a Fővám téri állomáshoz. Egyelőre kérdéses, hogy a Keletiig tartó alagútszakasz mikorra készülhet el; a Bamco konzorcium szerint ehhez majdnem még egy év szükséges, a BKV metró projektigazgatósága viszont 35-40 hetet tartana elfogadhatónak. A végleges ütemterv azt követően készülhet el, hogy az északi fúrópajzs is áthalad a Duna alatt.

Az első szakasz megépítéséhez 200-250 milliárd forint körüli összeget vár Brüsszeltől támogatásként Budapest, a régóta várt döntés a legutóbbi elképzelések szerint még ebben a hónapban megszülethet. Közbeszerzési aggályok miatt mintegy 60 milliárd forintot átcsoportosítottak a támogatási kérelemben, a főváros szerint ezt a pénzt a második szakasz előkészítésére fordíthatnák. A Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér közötti második szakaszra megvannak a szükséges hatósági engedélyek, a finanszírozása egyelőre nem tisztázott. Ha elkészül az első szakasz (ezt jelenleg 2012 első felére saccolják), rá követően egy évvel épülhetne meg a második, Bosnyák téri tartó ütem.

A Budaörs felé történő meghosszabbítás is régi terv, amelyet a szakma és a politika is egyöntetűen támogat, jelenleg azonban nem tudható, honnan és mikor lesz rá pénz.

VEKE: ez kínos beismerés

A megállók elhagyására vonatkozó javaslat nyílt, egyben kínos beismerése annak, hogy a metrótervek hibásak és elavultak - tudatta közleményben a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. Rámutattak arra is, hogy "az első szakasz kapcsán ez a beismerés nem történt meg, ennek az ötszázmilliárdos hibának mindannyian fizetjük az árát". A VEKE szerint kétséges, hogy két kis forgalmú megálló elhagyásával meg lehetne takarítani a költségek harmadát, "az igazi kérdés az, hogy van-e szükség egyáltalán a metró második szakaszára". A civil szervezet szerint metró helyett gyorsvillamos is kiépíthető volna a Rákóczi úton és a Thököly úton Újpalotáig, ezt még az EU is támogatná. 

4-es metró alagút
4-es metró alagút
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.