galéria megtekintése

Megállapodtak önmagukkal

Az írás a Népszabadság
2014. 08. 09. számában
jelent meg.


Bita Dániel
Népszabadság

Míg kedden a kerületi szocialista vezetőkből álló párttanács kevesebb mint 60 százaléka támogatta az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM tárgyalódelegációja által hétfőn kialkudott fővárosi megállapodást, a végső döntést hozó budapesti küldöttértekezlet tegnap már 88 százalékos többséggel hagyta jóvá ugyanazt. Illetve nem ugyanazt. És ez a belső viszonyokat figyelembe vevő ügyeskedés még okozhat feszültséget az ellenzéki oldalon.

A lényeg nem változott. Már biztos, hogy az Együtt–PM jelöltjeként Falus Ferenc lesz Tarlós István főpolgármester baloldali kihívója. Hat kerületben az MSZP, ötben-ötben a DK és az Együtt–PM nevezheti meg a polgármesterjelöltet, hét városrészben pedig – azért, hogy mindhárom párt önálló kompenzációs listát állíthasson – egymással szemben indulnak.

Kunhalmi Ágnes. Nagy bejelentés kiskosztümben
Kunhalmi Ágnes. Nagy bejelentés kiskosztümben
Kurucz Árpád / Népszabadság

A hét közepén még lázadó kerületi MSZP-szervezetek meggyőzéséhez az kellett, hogy a szocialisták több egyéni képviselő-jelölti helyet kapjanak bizonyos városrészekben, például Zuglóban. A belvárosi MSZP Steiner Pál vezetésével ragaszkodott hozzá, hogy a három párt ne külön, hanem közösen állítson jelölteket, ennek fejében elfogadták, hogy az Együtt–PM-es Juhász Péter legyen a polgármesterjelölt. Úgy tudjuk, ebbe Juhász is belement.

 

Forrásaink szerint két kerületben maradt még mindig feloldhatatlannak tűnő ellentét: Óbudán és Angyalföldön. (Grafikánk a szocialisták által elfogadott változatot mutatja.) A XIII. kerületre vonatkozóan az MSZP azt az elosztást szavazta meg, hogy a tizenötből tizenegy körzet az övék, noha a hétfői megállapodás szerint csak kilenc járt volna nekik. Szigetvári Viktor, az Együtt ügyvezetője a Népszabadság kérdésére meglehetősen diplomatikusan azt mondta: a megegyezéstől a három párt csak közösen térhet el, és nem kapott tájékoztatást arról, hogy az MSZP egyoldalúan módosítani akar a kerületi arányokon. Szerinte ez veszélyeztetné a nehezen összetákolt megállapodást.

Az MSZP küldöttértekezletén elfogadott – lapunk birtokában lévő –határozat ugyanakkor felhatalmazza a kerületi szervezetek vezetőit, hogy a tegnapi ülésen meghatározottól eltérő megállapodást kössenek, ha ebbe mindhárom párt beleegyezik.

A fővárosi MSZP egyik vezetője lapunknak azt mondta: a változtatások azért kellettek, hogy a megállapodás ne 60:40 arányban menjen át, és a kisebbségben lévők ne kezdhessék ki. Szerinte ennyi rugalmasság igazán elvárható az Együtt–PM-től és a DK-tól azután, hogy az MSZP lemondott főpolgármester-jelöltjéről, beleegyezett a koordinált indulásba és a kerületi polgármesterjelöltek egyenlő arányok szerinti felosztásába. „Ha ezek után még vitatkozni akarnak arról, hogy ki induljon a Tátra utca páros oldalán, akkor ezt helyben kell megoldani” – mondta arra utalva, hogy már tényleg csak néhány önkormányzati körzetről folyik a vita. Ezekről pedig helyben kell tárgyalni, a megállapodás ugyanis csak arányszámokat határoz meg, azt már a kerületi szervezeteknek kell eldönteniük, hogy mely körzeteket kapják az egyes pártok.

Ugyanakkor az Együtt–PM egyik vezetője azt mondta: példátlannak tartja, hogy amíg ők a DK-hoz hasonlóan változtatás nélkül elfogadták a hétfői arányokat, addig az MSZP másik számsorról szavazott. Egyszersmind utalt arra, hogy a megállapodást még írásba kell foglalni, és ők csak akkor írják alá, ha az megegyezik a hétfői alkuval – kivéve azokat a kerületeket (mint a Belvárost), ahol azóta helyben megváltozott a megállapodás. Hatvannégy nappal az önkormányzati választás előtt tehát még mindig nem áll egészen készen az ellenzék.

Horváth Csaba listavezető lesz

Horváth Csaba vezeti az MSZP fővárosi listáját. A szocialisták eddigi főpolgármester-jelöltje a II. kerületben indul a polgármesteri székért. Lapunk már június közepén megírta: ez lesz a megoldás, ha Horváth végül feladja főpolgármesteri ambícióját, a Fővárosi Közgyűlésbe ugyanis kompenzációs listáról csak a vesztes polgármesterek kerülhetnek be. Ezért az önkormányzati választási törvény módosítása után fenntartották neki ezt a pozíciót. Horváth Csaba a tegnapi küldöttértekezlet után megerősítette: támogatni fogja Falus Ferencet. Szerinte le kellett zárni az egyeztetéseket, de csak október 12-én fog kiderülni, hogy a koordinált indulás jó kompromisszum-e (szerinte nem a legjobb, de az egyetlen lehetséges), vagy ki kellett volna tartani az általuk szorgalmazott teljes összefogás mellett. Horváth Csabát a listán a győzelemre esélyes kerületi polgármesterek követik a szocialista párt listáján: Trippon Norbert, Tóth József, Gajda Péter, Szaniszló Sándor, Molnár Gyula és Szabados Ákos. Tüttő Kata eddigi frakcióvezető-helyettes, aki csak néhány szavazattal maradt le Kunhalmi Ágnes mögött a budapesti elnökválasztáson és a párt elnökségi tagja lett, mindössze a nyolcadik helyet kapta, és valószínűleg csak akkor jut be a testületbe, ha az előtte lévő polgármesterjelöltek mindegyike győz, a két baloldali riválissal is megküzdő Horváth Csaba kivételével. (B. D.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.