Még nincs megegyezés Alstom-ügyben

Megállapodás közelébe jutott a fővárosi önkormányzat és a metrókocsikat gyártó francia Alstom, miután a főpolgármester meghívására ma délután Budapesten tárgyalt Tarlós Istvánnal a cég elnök-vezérigazgatója, Patrick Kron.

A megbeszélés után – amelyen nyilvánvaló gesztusként meghívott volt Tüttő Kata, az MSZP fővárosi képviselője is – Tarlós István azt mondta: hosszas és kimerítő egyeztetés volt, ami ő maga rendkívül konstruktívnak minősített. Szerinte immár elérhető közelségbe került a probléma megoldása.

Patrick Kron pedig arról beszélt, hogy a főváros is a gyakorlati lépéseket helyezte előtérbe a tegnapi tárgyalás során. Jelezte, hogy a főpolgármester meghívására néhány hét múlva visszatér Budapestre, és folytatják az egyeztetéseket.

Tüttő Kata a tárgyalást úgy értékelte, hogy a felek valóban szakmai egyeztetést folytattak, politikai és személyeskedő felhangok nélkül. Hozzátette, hogy bár a részletekről nem nyilatkozhat, de úgy tűnik, van esély a gyors megállapodásra. 

Patrick Kron és Tarlós István a tárgyalás után
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.