galéria megtekintése

Megvan Zombor utódja

4 komment


Danó Anna

Megvan az új egészségügyi államtitkár a Magyar Idők szerint: Ónodi-Szűcs Zoltánt, az Állami Egészségügyi Központ főigazgatóját jelölte a kormány a tisztségre.

Ónodi-Szűcs Zoltán, az állami egészségügyi ellátórendszer fenntartásáért felelős intézet jelenlegi főigazgatója lesz az új egészségügyi államtitkár – értesült a Magyar Idők.

Zombor Gábor még augusztus végén mondott le tisztségéről, személyes és családi okokra hivatkozva. Mint akkor lapunknak elmondta: már nem tud százzal pörögni, mert szívbetegsége ebben akadályozza. Azóta Beneda Attila helyettes államtitkár megbízottként vezette az ágazatot. Miután a humánerőforrás-miniszter több megszólalásában is utalt arra, hogy az ágazat élére az alapellátás reformját erősítő politikust keresnek, többen is úgy vélték, Beneda Attila lehet Zombor utóda. 

Ónodi-Szűcs Zoltán pénteken lapunknak ugyan elismerte, hogy járt a humánerőforrás-miniszternél, de akkor még azt mondta: nem dőlt el, hogy valóban ő kapja-e a posztot. Olyannyira nem, hogy éppen családjával készült egy hosszú hétvégére külföldre. Hozzátette: felkérés esetén akkor vállalná a feladatot, ha lehetőséget kap arra is, hogy az intézményrendszer méretét a rendelkezésre álló forrásokhoz igazítsa. Számára is nyilvánvaló, hogy ebből a pénzből ekkora ellátórendszert nem lehet fenntartani. Le kell faragni mindent, ami nem az egészségügyi ellátórendszer feladata.

 

A Népszabadságnak tavaly decemberében adott nyilatkozatában azt is mondta: a Molnár Lajos-féle reformkísérlet óta az intézményrendszerrel nem nagyon történt változás. Az azóta eltelt több mint nyolc év alatt változott a technológia, a szakma, és még a lakosság igénye is.

Ónodi-Szűcs Zoltán
Ónodi-Szűcs Zoltán
Reviczky Zsolt

Ezért a rendszerhez hozzá kell nyúlni, és a miértre csak két számot említett: a rendszerváltás óta eltelt 24 év alatt a 65 év felettiek száma körülbelül 270 ezer fővel gyarapodott. A következő nyolc év alatt ez a növekedés már több mint 300 ezer fő. Ez olyan helyzet elé állítja az egészségügyet és a szociális ellátórendszert, amire szerinte senki sincs felkészülve.

Hozzátette azt is, hogy sok pénz nyerhető meg és forgatható vissza értelmes célokra, ha a megyékben az intézmények között kialakulhatnak az egyértelmű betegutak. Azaz, ha mindenki számára világossá válik: mikor, kinek, hol, milyen ellátás érhető el a gyógyítási hierarchiában. Ezzel megszűnhetnek a párhuzamosságok.

Az új államtitkár három évvel ezelőtt még kutatóként maga is vizsgálta az ellátórendszer anomáliáit, az összegyűjtött adatokból világosan kiderült: az egészségügy eddigi működési módja az volt, hogy a lobbisták megkeresték a maguk politikusait, és addig tekerték-facsarták a szabályokat, amíg azok át nem alakultak olyanná, amelyek az ő érdeküket szolgálják.

Névjegy

Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán 1991-ben végzett a Debreceni Orvostudományi Egyetemen általános orvosként. 2004 őszén szerzett egészségügyi szakmenedzser diplomát a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem dobogókői képzésén. Jelenleg a Corvinus Egyetem PhD-hallgatója. 2003 áprilisában nevezték ki a debreceni Városi Egészségügyi Szolgálat élére. A Városi Egészségügyi Szolgálat átalakítását követően 2004 októberétől a VESZ Egészségügyi Szolgáltató Kht. és VESZ Vagyonkezelő Kft. ügyvezető igazgatója. 2006-tól a Kenézy Kórház főigazgatója. Később levezényli az intézmény gazdasági társasággá alakítását, a Kenézy Kórház Zrt. vezérigazgatója, majd a debreceni Egészségügyi Holding Zrt. igazgatóságának elnöke. 2012 februárjától a GYEMSZI Észak-Alföldi régiójának területi igazgatója. Az emberierőforrás-miniszter 2014. október 1-től bízta meg a GYEMSZI főigazgatói feladatainak ellátásával.



Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.