Még nem nyomoznak az Uber ellen

Az Uber ellen nagy értékű költségvetési csalás miatt tett feljelentés kiegészítését rendelte el tegnap a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség, mivel a feljelentésben közölt adatok alapján nem lehetett egyértelműen állást foglalni a nyomozás elrendeléséről, avagy a feljelentés elutasításáról. Az ügyészség a feljelentéskiegészítéssel a NAV Bűnügyi Igazgatóságát bízta meg.

Minderre tizenöt nap áll a NAV nyomozóinak a rendelkezésére, a határidő még egyszer ennyivel meghosszabbítható. Ezt követően a nyomozó hatóság elutasíthatja a feljelentést, vagy elrendelheti az abban leírt vagy esetleg más bűncselekmény gyanújával a nyomozást.

Az ügyészség nem kommentálta azokat a sajtótalálgatásokat, hogy a feljelentés most is a taxisoktól érkezett. Mint arról lapunk tavaly elsőként számolt be, a Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezete tavaly áprilisban tett már büntetőfeljelentést az Uber ellen a BRFK-n. A rendőrség a NAV-nak továbbította a feljelentésüket, ahonnan pedig nem kaptak – mert nem is kaphattak – további tájékoztatást.

Nem értek célt a szaktárcával folytatott tárgyalásokon sem. A taxisok azt szerették volna elérni, és azt követelik még ma is, hogy a kormány vagy tiltsa be az Ubert, vagy vezessen be olyan szabályozást, hogy az uberesek is csak a taxisokkal azonos feltételek mellett végezhessenek személyszállítást. Követelésüknek a múlt hónapban Budapest egyik legforgalmasabb csomópontjának részleges lezárásával adtak nyomatékot. Részben erre is reagálva az Uber azóta szigorította a sofőrjeivel szemben támasztott követelményeket, így ma már csak adószámmal lehet uberezni.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.