galéria megtekintése

Meg-megújuló ütközetek

0 komment


Sz. A. A.

Háromszemélyes ütközetté vált az év végére a BKV finanszírozási vitája: sokáig csak Lázár János kancelláriaminiszter és Tarlós István folytatott ütésváltást előbb az uniós­ forrásokról, később a 3-as metró felújításának finanszírozásáról, majd a BKV-normatíváról, decemberben aztán beszállt a küzdelembe Orbán Viktor is.

A viták eredményeként több fővárosi projekt is felkerült az uniós támogatási listára, köztük a 3-as metró pályarekonstrukciója is. A járművek felújítására viszont az önkormányzatnak kellett hitelt felvennie, amivel újra pörögni kezdett az adósságkerék. Az állam ugyanis hiába vállalta át az idén a BKV 52 milliárdos adósságállományát, ha a metró és az e-kártya okán újra csaknem 100 milliárdra hízott. A konszolidáció nyomán felszabaduló évi 4-5 milliárd nem pótolja a kieső állami támogatást. A normatíva ugyanis jövőre 18 milliárdra, 2018-ra 12 milliárdra csökken az idei 24 milliárdról.

Pótlásul a kormány egy decemberi huszárvágással módosította a forrásmegosztást, így Budapest a jelenlegi 51 százalék helyett jövőre 52,5, majd 54 százalékot kap az iparűzési adóból. A főváros válaszul bejelentette: állami kézbe adja az agglomerációs járatok üzemeltetését. A minisztérium szerint egy élő szerződés miatt erre 2022-ig nincs módja a városvezetésnek. Bár a HÉV-ek átvételében állítólag már megállapodott Orbán és Tarlós a karácsony előtti megbeszélésükön. Valójában egyelőre teljesen bizonytalan az agglomerá­ciós járatok finanszírozásának jövője.

Az ártatlanság színe: fehér

 

A kék metró új színe a fehér lesz. Tarlós István főpolgármester ezt választotta ki, mert ez az ártatlanság jelképe. Holott a 3-as metróról aligha ez jut először eszébe a fővárosiaknak. Sokkal inkább a leállás, a füst, a buszpótlás és a botrányos felújítási tender.

Fotó: Reviczky Zsolt / Népszabadság

A 2014 novemberében meghirdetett – sokak szerint eleve az oroszokra szabott – metrókocsi-felújítási tender eredményét idén július 8-án tették közzé. A BKV az általa egyetlen érvényes ajánlattevőként számon tartott orosz Metrowagonmasht jelölte meg győztesként. Az oroszok nyolcvanmilliárdért újítják fel az M3-as vonalon közlekedő harminchét szerelvényt 34 hónap alatt.

A pályázaton eredetileg hét cég indult, a műszaki és gazdasági alkalmassági feltételeknek öt cég felelt meg. Közülük az M2-es és az M4-es vonalaira kocsikat szállító Alstom még a tárgyalásos szakasz előtt visszalépett, a Skoda és a CAF végül nem adott be ajánlatot, az észt Ski­nest Railt pedig az előírt műszaki feltételek nem teljesítése miatt kizárták. A cég ezt nem fogadta el, panasszal élt a brüsszeli bizottságnál, és jogorvoslati eljárást indított a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. (A KDB a BKV-nak adott igazat, Brüsszel még nem zárta le a vizsgálatot.)

A BKV is elbizonytalanodott, és a metrótörvényre hivatkozva elhalasztották a szerződéskötést. Majd augusztus elején váratlanul mégis aláírták. A Metrowagonmash azonban hónapokig nem kezdett hozzá a teljesítéshez. Először a KDB-vizsgálat, majd a fővárosnak hitelező öt pénzintézet késlekedése miatt. Az első felújított szerelvény üzembe helyezése 2017 tavaszára várható.
Nagy a bizonytalanság az alagút-rekonstrukció körül is. A pálya részletes állapotfelmérésére 2013-ban írtak ki tendert, de csak 2014-ben rendelték meg a győztes Főmtervtől. A tavaly decemberre elkészült jelentést azonnal titkosította a városháza. A Népszabadság forrásai szerint az alagutak jelentős kockázatot hordoznak.

Az első Főmterv-becslések 160 milliárd forintról szóltak, ám ezt a városvezetés sokallta, és átdolgoztatták a terveket. De a legolcsóbb fapados változat is 120 milliárdot kóstál, ebből szinte az összes nem kötelező műszaki elemet – több helyen az akadálymentesítést is – kihúzták. De ennyiben aligha „áll meg” a beruházás. A főváros továbbra is bízik az uniós támogatásban, ám erre csekély az esély. A projekt ugyan felkerült a kormány uniós beruházási listájára, de a járműtender körüli vita miatt ez korántsem biztos.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.