galéria megtekintése

„Még borzalmasabb, mint amire számítottam”

79 komment


Czene Gábor

Vandálbiztos kivitelben készült el a Szabadság téri szobor, a felületét antigraffiti bevonattal kezelték, de ez sem mentette meg a tüntetők fegyvereitől. Vasárnap reggel a birodalmi sas érkezésére ébredt demonstrálók döbbenten ismerkedtek az elkészült alkotással, majd a maguk részéről kefirrel és tojással avatták azt fel.

A tojások nyoma Gábrielen
A tojások nyoma Gábrielen
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Hosszan lehetne sorolni a példákat arra, hogyan herdálják el és lopják szét a nép vagyonát. Most már nemcsak a vagyonunkat lopják szét, hanem a lelkünkbe is belegázolnak ezzel a förmedvényes, gusztustalan építménnyel – mondta Magyar Fruzsina, a Szabadság téri tüntetések egyik szervezője.

Futótűzként terjedt a hír: szombatról vasárnapra virradóra, az éj leple alatt felállították a Szabadság téren a német megszállási emlékművet. A szobor Magyarországot ártatlannak ábrázolja: a tiltakozók szerint a kormány tisztára akarja mosni a népirtásban bűnrészes Horthy-rendszert, azzal pedig, hogy minden felelősséget igyekszik a náci Németországra hárítani, súlyos történelemhamisítást követ el.

 

A tiltakozók vasárnap délelőtt tíz órára hirdettek tüntetést. Egészen addig megközelíteni sem lehetett az emlékművet. A Szabadság teret lezárták, rengeteg volt a rendőr. A Zoltán utcában tíz csapatszállító kisbuszt számoltunk össze, és másfelé is láttunk rendőrségi járműveket.

Ez nem is sas, hanem papagáj – vetette közbe valaki

Amikor végre az Október 6. utca felől beengedték a térre a több száz demonstrálót, az emberek elhűltek a látványtól. „Még borzalmasabb, mint amire számítottam” – állapította meg egy középkorú asszony. A körülötte állók szörnyülködve bólogattak.

A rögtönzött műelemzésen leszedték a keresztvizet a szoborról
A rögtönzött műelemzésen leszedték a keresztvizet a szoborról
Reviczky Zsolt / Népszabadság

„A német megszállás áldozatainak emlékműve” – fő helyen ez a szöveg olvasható, oldalt, egy oszloptorzón pedig az, hogy „Az áldozatok emlékére”. A falon ugyanez a szöveg angolul, héberül, németül és oroszul. Többen szóvá tették, hogy az angol, a héber és a német felirat is hibás.

A birodalmi sas gyűrűt (béklyót?) kapott, évszámmal: 1944. Gábriel arkangyal országalmát tart a kezében. A szobrász, Párkányi Raab Péter nyilvánosságra került látványtervében ilyesmi nem látható, de a mű leírásában szerepel: „A veszteségre, illetve az elvesztés lehetőségére örök mementóként a kompozíció összképéhez képest kicsi, ámde annál fontosabb, középpontban lévő elem, a kézből kihulló országalma hívja fel a figyelmet.”

Egy idős férfi máshogy értelmezte a motívumot. Neki olyan benyomása támadt, mintha Gábriel arkangyal felajánlaná az országot a birodalmi sasnak.

Takács József László korábban a kordonbontásokat vezényelte, most zászlóval tiltakozott
Takács József László korábban a kordonbontásokat vezényelte, most zászlóval tiltakozott
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Mohácsi András szobrászművész népes hallgatóság előtt spontán műelemzést tartott. Hagymázas őrületnek és szellemi katyvasznak nevezte az alkotást. A madárka szerinte úgy néz ki, mintha egy focilabdából bújt volna ki. Ez nem is sas, hanem papagáj – vetette közbe valaki.

Az arkangyal figuráját tipikus sírkőszobrászati műként határozta meg, amelynek inkább a Farkasréti temetőben lenne a helye. Diktatórikus giccs – foglalta össze véleményét Mohácsi András, hozzátéve: a szobor azért ilyen ronda, mert a diktatúrának mindig szájszaga van, és mindig pocsék az ízlése.

Az emlékművet kettős fémkordon és rendőrsorfal védte. Néhányan rázni kezdték a kordont, mire újabb rendőrsorfal érkezett.

„Rendőrállam!”, „Demokráciát!”, „Sötétben bujkáló diktátor!” – skandálta a tömeg. Takács József László, aki a tüntetések során korábban a kordonbontásokat vezényelte, magyar zászlót tartott a kezében, rajta a felszólítással: „Orbán, takarodj!”. Az egyik felirat szintén a miniszterelnöknek üzent: „Nem leszünk Orbán-gyarmat! Nem, nem, soha!” A szobor elé a tüntetők kifeszítették a Szabadság téri demonstrációkról ismert transzparenst: „Történelemhamisítás: szellemi kútmérgezés!”.

A szobron nincs lepel, ami akár arra is utalhat, hogy nem lesz hivatalos kormányzati szoboravató

Többen felismerni vélték az amerikai nagykövetség képviselőjét. Ellenzéki politikusok is megjelentek, Karácsony Gergely, a PM társelnöke és Niedermüller Péter, a DK alelnöke mellett főleg szocialisták: Horváth Csaba, Lendvai Ildikó, Pásztor Tibor V. kerületi önkormányzati képviselő, Steiner Pál és a frissen megválasztott pártelnök, Tóbiás József.

Üzenet a szobor felállítóinak
Üzenet a szobor felállítóinak
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Steiner szombaton bejelentette, hogy a Fővárosi Törvényszék végleg elutasította a kezdeményezést: nem lehet népszavazást tartani a megszállási emlékműről. Az MSZP kongresszusi állásfoglalásban kérte a kormányt, hogy álljon el a megosztó, magyar embereket sértő szoboravatási tervtől. Most, hogy a szobrot mégis felállították, Tóbiás József, az MSZP új elnöke kérdésünkre elmondta: reményei szerint az ellenzéki összefogás győzni fog Budapesten az őszi önkormányzati választáson, és akkor figyelmet lehet fordítani arra is, hogy a szobor elkerüljön a Szabadság térről.

A tüntetők narancssárga papírrepülőket hajigáltak a kordonon belüli területre, majd a maguk módján szoboravatót tartottak: tojással és joghurttal dobálták meg a sasos-arkangyalos emlékművet. Minden egyes találatot üdvrivalgás fogadott.

Nem méltó

A hónapok óta tartó tüntetéssorozat két szervezője, Magyar Fruzsina és Zoltai Andrea később elhatárolódott a kefir- és tojásdobálástól. Szerintük ez nem megfelelő formája a tiltakozásnak, nem méltó az eddigi demonstrációk színvonalához.

Az arkangyalon még órák múlva is tojáshéjak, sárga és fehér foltok díszelegtek. Az emlékmű máskülönben „vandálbiztos kivitelben” készült, kézzel – a műszaki leírás szerint – semmit nem lehet leszerelni róla. A teljes felületet antigraffiti bevonattal látták el, ami „lehetetlenné teszi a firkálást, az emlékmű tartós rongálását”.

A nyári szabadságolások ideje és kánikula van, a nemzetközi közvélemény az izraeli és ukrajnai válságra figyel – a Szabadság téri tüntetők általában ezekkel a hazai és külföldi szempontokkal magyarázták, miért éppen most húzták fel a szobrot.

Vajnai Attila, az Európai Baloldal elnöke ugyanakkor más összefüggést is vélelmez: július 20-án, a szobor felállításának a napján van a hetvenedik évfordulója annak a sikertelen merényletnek, amelyet von Stauffenberg vezetésével követtek el Hitler ellen.

A szobron nincs lepel, ami akár arra is utalhat, hogy nem lesz hivatalos kormányzati szoboravató. A „Szabadság tériek” egy része ezt tartja valószínűnek, más híresztelések szerint azonban megtartják az avatást, méghozzá hétfőn, a délelőtti órákban. A tüntetések szervezői abból következtetnek erre, hogy úgy tudják, a helyszínen hétfő délig szól a parkolási tilalom. Biztosat egyelőre nem tudni. Próbáltuk megkérdezni a szobrászt, Párkányi Raab Pétert, de nem vette fel a telefont.

A tüntetők hétfő reggel nyolc órától folytatják a tiltakozást a Szabadság téren, de a szokásos kora esti, fél hatkor kezdődő demonstrációt is megtartják. A tervek szerint hétfőn Demszky Gábor volt főpolgármester, Gulyás Márton, a Krétakör ügyvezetője, Mohácsi András szobrász és Pápai Gábor karikaturista szólal fel.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.