Médiatanács: 400 millió forint rádiók és tévék rezsiköltségére

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa 2014-ben is meghirdeti rezsipályázatát, amellyel a közösségi és kisközösségi médiaszolgáltatók működési költségeihez járul hozzá, összesen 400 millió forinttal.

Kollarik Tamás, a médiatanács tagja azt hangsúlyozta, hogy a rádiók és tévék folyamatos fenntartásához szükséges működési és üzemeltetési költségeket támogató pályázat biztosítja a helyi és körzeti médiumok fennmaradását.

A testület a jövő évi támogatási terv elkészítésekor is figyelembe vette az előző évi tapasztalatok mellett a bírálóbizottságok javaslatait, valamint a szakma igényeit - tette hozzá.

A legfontosabb változás, hogy a pályázatot egy hónappal korábban hirdetik meg, arra már idén november 14-én lehet jelentkezni. De a decemberi beadassal is 12 havi támogatásban lehet részesülni. Az év során pedig a megszokott rendben folytatódik a pályáztatás.

Újdonság a pályázaton az is, hogy megszűnt a vételkörzet szerinti differenciálás, ezért a pályázati kérelem kitöltése lényegesen egyszerűbb lett, a kisebb televíziók és rádiók pedig havi 100-150 ezer forintos támogatással többet igényelhetnek.

A közösségi tévék esetében az egy pályázó által elnyerhető maximális összeg havi 600 ezer forint, a közösségi rádióknál havi 500 ezer, a kisközösségi rádiós médiaszolgáltatók pedig havi 400 ezer forint.

Szintén lényeges változás, hogy a pályázóknak nem kell a korábbi évekhez hasonlóan a teljes működési költségüket a pályázati kérelemben feltüntetniük. Csökkentek a pályázat benyújtásának adminisztrációs terhei is, a médiaszolgáltatói tevékenységgel összefüggő felmérések, közvélemény-kutatások pályázati anyagba csatolása jövőre már nem kötelező, tekintettel arra, hogy a kisebb helyi televíziók vagy rádiók számára ennek teljesítése nehezen megoldható.

Kollarik Tamás elmondta még, hogy a Magyar Média Mecenatúra program médiaszolgáltatókat támogató pályázatain jövőre összességében 1,23 milliárd forintnyi keret áll rendelkezésre, amelyet rezsiköltségekre, műszaki fejlesztésekre, valamint a hír- és magazinműsorok gyártására használhatnak fel a rádiók és televíziók.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.