Medián: csak az a kérdés, mennyivel nyer a Fidesz

Többen lettek a rejtőzködők, kieshet az LMP, a Fidesz támogatottsága kétszerese a kormányváltókénak a Medián elemzése szerint.

A választási kampány hajrájában nem a Fidesz újabb győzelme, hanem annak mértéke a kérdés a Medián szerint. A közvélemény-kutató legfrissebb, március 21. és 25. között felvett reprezentatív felmérése szerint a kormánypárt a teljes népesség 36 százalékának, ezen belül a választani tudó biztos szavazók 47 százalékának támogatását tudhatja maga mögött.

A HVG számára készített, a lapban csütörtökön megjelent kutatás szerint a baloldali pártok közös listáját a népesség 18 százaléka, és a választani tudók 23 százaléka támogatja, míg a Jobbikot 15, illetve 21 százalék. Az LMP-t a választani tudók 3 százaléka támogatja.

A felmérés elemzése szerint a baloldal és a Jobbik versenyfutásából alighanem a "kormányváltók" kerülnek ki győztesen, az LMP parlamentbe jutása viszont kevéssé látszik valószínűnek.

A Medián szerint a választások közeledtével a szavazói aktivitás nagymértékben erősödött: az adatfelvétel idején a válaszadók 62 százaléka mondta azt, hogy elmegy szavazni, vagyis többen, mint a 2006-os és a 2010-es választás előtt (56 és 59 százalék).
Az elemzés szerint a vasárnapi választás előtt több a nyitott kérdés, mint az eldőlt. A Medián szerint így előbbi kérdések közé tartozik, hogy meglesz-e a Fidesz-KDNP kétharmada, tovább erősödik-e a Jobbik, valamint hogy bejut-e az Országgyűlésbe az LMP.

Azt írták, az adatok alaposabb elemzése arra is rávilágít, hogy a pártot nem választók között jelentősek a Jobbik tartalékai.

A Medián felmérésében a megkérdezettek az országos listán szereplő 18 párt közül választhattak, és a szavazólapon az összes válaszadó 5 százaléka ikszelt be nemrégiben megjelent pártokat.

A Medián szerint nőtt azok aránya, akik "nem, vagy nem őszintén" válaszolnak a kérdezőbiztosoknak; a felmérés szerint a korábbi legfeljebb 30 százalékról márciusra 40 százalékra emelkedett a "rejtőzködők" aránya. A felmérés 1200 ember személyes megkérdezésével készült.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.