Medgyessy: Gyurcsány áruló

Előre kellett volna közölni a választókkal a D-209-es múltat, be kellett volna lépni az MSZP-be, és az „áruló" Gyurcsányt nem lett volna szabad bevenni a kormányba – így látja most a tíz évvel ezelőtti bukásához vezető út lehetséges korrekcióját Medgyessy Péter korábbi miniszterelnök az Indexnek adott interjújában. Szerinte az SZDSZ-nek igenis voltak korrupciós ügyei, a jelenlegi baloldalnak pedig nincs esélye a kormányváltásra.

Medgyessy az interjúban Kovács László, Lendvai Ildikó, Kiss Péter, Szili Katalin és Kuncze Gábor mellett Gyurcsány Ferencet is puccsistaként azonosítja. A volt miniszterelnök úgy véli, nem az ő halogató taktikája volt hibás, hanem a szocialista párt nem volt elég bátor a reformokhoz, neki például 2004-ben már az asztalán volt egy átfogó egészségügyi reformterv. A 100 napos program osztogatásaival pedig nem volt semmi baj, mert tíz éve a jóléti lépések ellenére is csupán 61 százalék volt a GDP-arányos államadósság, szemben a mostani, 80 százalék fölötti szinttel.

A volt kormányfő az őszödi beszédről úgy vélekedik: egy miniszterelnök sohasem hazudhat, ha mégis hazudott, ne vallhatja be, ha viszont mégis hazudott és bevallotta, azonnal le kell mondania. Úgy látja, hogy a jelenlegi baloldallal nem lehet leváltani a kormányt. Az interjúban Medgyessy megerősíti: valóban korrupciós ügyeket látott annak idején az SZDSZ-ben, amelyekről – „ha intelligens emberek" – Kovács Lászlónak és Kuncze Gábornak is tudnia kellett.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.