597 ezer eurót kapott Medgyessy cége az Alstomtól

Medgyessy Péter egykori kormányfő elismerte, hogy az egyik érdekeltségébe tartozó cég pénzt kapott a korrupciós botrányba keveredett Alstomtól.

Magyar Idők kedden írta meg, hogy a volt miniszterelnök családi cégéhez 2007-ben és 2008-ban összesen mintegy 597 ezer euró (180 millió forint) áramlott az Alstom francia járműgyártótól.

A 2002 és 2004 között miniszterelnöki tisztséget betöltő Medgyessy később az Indexnek elismerte, hogy cége „utódjának tanácsadói szerződése volt" a korrupciós ügybe keveredett francia céggel. A politikus ugyanakkor hozzátette, hogy a kormányközeli Magyar Idők azért szellőztette meg az ügyet, mert „el akarják terelni a figyelmet a jegybank botrányáról".

„Semmi kivetnivaló nincs benne, és nem kirívó a szakmában" – nyilatkozta Medgyessi az Indexnek, hangsúlyozva, hogy, „a díj a cég árbevétele volt", amely után adózott.

A Magyar Idők korábban azt írta, hogy az Alstom két céggel – az AssistConsult Kft.-vel és a Honfran Kft.vel – kötött tanácsadási és képviseleti szerződést. AssistConsult Kft-vel kötött megállapodás alapján az Alstom 597 ezer eurót utalt át, ami napokkal később szinte teljes egészében Medgyessy családi cégének, az M. P. Európa Tanácsadó Kft.-nek a számláján landolt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.