galéria megtekintése

Mécs Imre búcsúja Göncz Árpádtól: „Az emberek embere voltál”

3 komment

NOL

Egykori rabtársa, az ötvenhatos halálraítélt Mécs Imre megrendítő beszéddel búcsúzott Göncz Árpádtól pénteken, az Óbudai temetőben tartott gyászszertartáson.

– Nagyon furcsa, hogy most itt nyugszol, Árpi! – mondta Göncz Árpád pénteki temetésén Mécs Imre. – Az ember azt várná, hogy kilépsz a koporsóból, megsimogatsz egy jó mosoly kíséretében.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Bárhova mentél, mindenhol szerettek. Jelenthetem neked, hogy sokan vagyunk, és mindenki a szeretetét hozta ide, mert te a szeretet embere voltál.

 

Ugyanakkor tudtál nagyon kemény és határozott lenni, amikor szelíd íróként, az Írószövetség elnökeként az a megtiszteltetés ért, hogy a Magyar Köztársaság elnöke lettél, egy jó paktum eredményeként. Nagyon bölcs döntés volt, mert meg lehetett indítani egy elnagyolt rendszerváltás szekerét – jelentette ki Mécs Imre.

Minden idők legjobb köztársasági elnöke lettél.

Ha kellett, határozott voltál, ez a határozottság megmentette a köztársaságot, hiszen például beindult a jogi építkezés. Köszönjük neked bölcsességed, amely előrevitte az ország szekerét – ismételte meg.

– 1989. július 16-án, a nagy temetésen nemcsak a forradalom halottjait, hanem egy rossz rendszert is eltemettünk. Ennek szervezésében nagy szerepet játszottál – fogalmazott gyászbeszédében az egykori ötvenhatos halálraítélt, Göncz Árpád rabtársa.

Mindenhol szerettek. Te vagy a legjobb köztársasági elnök, aki valaha is volt Magyarországon. Fontos, hogy kövessük a példádat. Az emberek embere voltál. A szegények, elnyomottaknak a szócsöve. A szeretet a legfontosabb, ha szeretet nincsen, semmi sincs

– utalt Szent Pálra Mécs Imre.

Így búcsúztatta az ország Árpi bácsit

Több ezren kísérték utolsó útjára a 94 éves korában elhunyt Göncz Árpádot péntek délután az Óbudai temetőben. A temetésen részt vettek a közjogi méltóságok, számos politikus. A szertartást egy aktivista meg akarta zavarni, de az akció végül elmaradt. Részletes beszámolónkat itt olvashatják: >>>

Ugyanakkor a széthúzással, gyűlölettel szemben kemény tudtál lenni. Jó lenne, ha sok Göncz Árpád lenne az országban. De távozásoddal nagyon nagy űrt hagytál a családodban is, amely rajongott érted. Feleséged, Zsuzsa, aki 13 évesen ismert meg téged. Azóta tartott ez a gyönyörű kapcsolat – mondta elhaló hangon Mécs Imre.

Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

Mindig megtaláltad a helyes utat, mindig tudtad, hogy mit kell tenni. Mindig a jó oldalon álltál. Most is az kellene, hogy a te példádat kövessük. Mindazoknak, akik magas állami helyekre kerülnek, azt a normát kellene követniük, amit te állítottál.

Mindenki árpizott, s nem árpádozott, de ebben nagy tisztelet volt.


Azt kérjük, hogy a lelked maradjon köztünk, mert szükségünk van segítségedre – zárta beszédét Mécs Imre.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.