Mazsihisz: rendkívüli közgyűlés jövő vasárnap

Eldőlt, hogy jövő vasárnap rendkívüli közgyűlést tart a Mazsihisz. A küldöttek arról szavaznak majd, hogy a szervezet távol maradjon-e a magyar holokauszt emlékéve alkalmából meghirdetett kormányzati programoktól.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége a közelmúltban az együttműködés feltételeként határozta meg, hogy a kormány tekintsen el a Szabadság téri német megszállási emlékmű létrehozásától, mentse fel tisztségéből az 1941-es deportálást „idegenrendészeti eljárásnak” nevező Szakály Sándort. Továbbá: a Józsefvárosban épülő Sorsok Háza pedig történelmileg hiteles koncepciót valósítson meg.

A Mazsihisz vezetősége most hétvégén tárgyalt volna arról, összehívja-e a bojkottról döntő rendkívüli közgyűlést. Annak megtartását azonban vidéki hitközségek a vezetőségtől függetlenül kezdeményezték, és összejött az ehhez szükséges támogató aláírás. Az alapszabály szerint ilyen esetben kötelező összehívni a közgyűlést, amit február 9-én, jövő vasárnap rendeznek meg – közölte Heisler András, a Mazsihisz elnöke.

Nyilvánvaló, hogy a Mazsihisz feltételei nem fognak maradéktalanul teljesülni. A zsidó közösséghez tartozók többsége a Mazsihisz belső felmérése szerint jelenleg hajlik a bojkottra.

Ahhoz, hogy ne így legyen, meggyőző kormányzati gesztusokra van szükség – mondta Heisler András elnök, aki még mindig lát lehetőséget a patthelyzet feloldására. Igaz – jegyezte meg –, az idő múlásával az esélyek csökkennek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.