galéria megtekintése

Matolcsyék belehúztak: most festményekre verik el a jegybanki pénzt

Az írás a Népszabadság
2015. 09. 22. számában
jelent meg.


Ábrahám Ambrus
Népszabadság

Újabb érdekes szerzeményekkel hívták fel magukra a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Pallas Athéné alapítványai. Az eredetileg a közgazdászképzés támogatására létrehozott, az MNB több mint 250 milliárd forintos hozzájárulásával megtámogatott szervezetek eddig elsősorban a drága ingatlanok vásárlásában jeleskedtek, mostanra azonban az alapító műtárgyak iránti szenvedélye is átragadt az alapítványokra. Ez nem meglepő, mivel e szervezeteket jellemzően a jegybank munkatársai vezetik.

Így például a kuratórium elnökeként maga Matolcsy György jegybankelnök irányítja azt a Pallas Athéné Domus Animae (PADA) alapítványt, amely nemrég 42,5 millió forintot költött Kovásznai György 17 festményére, amelyek a művész Ça ira, a Francia Forradalom dala című sorozatából valók.

A szervezetek azonban nem álltak meg másfél tucat képnél: a Pallas Athéné Geopolitikai (Pageo) Alapítvány is vett nyolc alkotást a Habfürdő és a Hamlet sorozatból 27,7 millió forintért, míg a Pallas Athéné Domus Innovationis (PADI) 42 millió forintot fordított a Fény öröme és a Rügyfakadás sorozat összesen kilenc darabjára.

A festőként, animációs rendezőként, íróként egyaránt nyilvántartott Kovásznai György alkotói munkássága valószínűleg eddig sem volt ismeretlen a jegybanki vezetés előtt. Egyéni stílusú animációs filmjei közül többet is azon Pannónia Filmstúdió berkein belül készített el, amelynek egyik alapítója, a kecskeméti stúdió vezetője Matolcsy édesapja, idősebb Matolcsy György animációsfilm-producer volt.

A PADA székhelye az Úri utcában
A PADA székhelye az Úri utcában
Szabó Miklós / Népszabadság

 

A három alapítvány tehát összesen 34 Kovásznai-képet vett, amelyekért 112,2 millió forintot fizetett. Az eladó minden esetben a Kovásznai Kutatóműhely volt, a szervezetek internetes oldalain a vásárlásokról kiadott közlemény szerint az alkotások független igazságügyi szakértő bevonását követően, a kortárs művek piaci értékének megfelelő áron kerültek az alapítványok birtokába. A képvásárlást azzal indokolják, hogy szakmai tevékenységük mellett a szellemi és kulturális értékek közvetítésében is szerepet kívánnak vállalni.

Az ígéretek szerint Kovásznai műveit a nagyközönség számára is hozzáférhetővé teszik – már amennyiben a példaként említett külföldi időszaki kiállítások, illetve az alapítványok saját épületei erre alkalmasak. (Az alapítványok egyébként még augusztusban vették a képeket, és erről saját internetes oldalaikon közleményben be is számoltak, ám az ügylet eddig nem kapott figyelmet, pedig ez az első alkalom, hogy a Pallas Athéné szervezetek műtárgyat vásároltak.)

Ingatlanból mindenesetre bőven van az alapítványok tulajdonában –

sőt nemrég egy újabb épülettel gazdagodtak.

Az MNB még év elején vásárolta meg 2,7 milliárd forintért a Magyar Tudományos Akadémia volt kémiai kutatóintézetének épületét, amely Budapest II. kerületében, a Rózsadombon, a Pusztaszeri úton áll. Ezt az ingatlant a jegybank most „nem pénzbeli vagyonrendelés” keretében átadta a PADI-nak.

A Hamlet-sorozat egyik darabja
A Hamlet-sorozat egyik darabja

Internetes oldala szerint „az alapítvány létre kíván hozni egy, a modern kor követelményeinek messzemenőkig megfelelő, rendkívül magas színvonalat képviselő vállalkozói oktatási központot és üzletfejlesztési inkubátort, a tehetséges fiatalokat felkaroló edukációs és kutatói intézetet, valamint a hazai tudományos élet nagyjait, alkotó géniuszait és technológiai innovációit bemutató információs központot. Ugyanitt az alapítvány helyet szeretne biztosítani egy európai mércével is kimagasló színvonalú rákkutatási és diagnosztikai központ számára is.”

Vagyis akkor is viszonylag sokan láthatják majd a Fény öröme- és a Rügyfakadás-sorozatokat, ha a nagyközönség számára mégse lenne szabad a bejárás a tervezett épületkomplexumba.

A Matolcsy vezette PADA-nak két épülete is van a Várban. Az Ybl Miklós tervezte Lónyay-villát közel 3,4 milliárd forintért, míg az Úri utcában álló volt budai Városháza épületét 1,8 milliárd forintért vásárolták meg. A PAGEO-nál is lesz hová felakasztani a Kovásznai-képeket. Az alapítvány a Svábhegyen, a Mátyás király utcában vett egy villaépületet 1,3 milliárd forintért.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.