Matolcsy a fenéken lévő piros pöttyökről és az el nem gurult gyógyszerről

Matolcsy György piros pöttyel indított, ezután elefántos-kistigrises példát említett, majd az ország ellen indított pénzpiaci támadás visszaveréséről számolt be. Még Lázár Jánost is meg tudta lepni. A nemzetgazdasági miniszter Hódmezővásárhelyen járt.

"Mi büszkék vagyunk arra, hogy Ázsiából jöttünk - mondta Matolcsy arra a kérdésre, mely azt firtatta, mit szól Bajnai Gordonnak a Fidesz támogatóit ázsiai törzsekhez hasonlító megjegyzéséhez. - Kisgyermekeink fenekén, százból harmincnak, hat hétig kis piros pont van, mint a japán kisgyermekeknek. Mondták nekem japán tudósok, én nem tudtam. (Ez többünknek új információ volt, akik kisgyermeket neveltünk, vetette közbe a meglepett Lázár János, és hozzátette, ha hazamegy, ellenőrzi.) Ezt csak azért szerettem volna elmondani, mert időnként mások többet tudnak rólunk, mint mi magunk. Tehát mondjuk tárgyalva kínai delegációkkal hetente többször, mindenki azzal kezdi, hogy igen, hát hogy közöttünk van valami mély-mély-mély-mély, talán rokonság is... (Az idézett részlet 5.33-nál kezdődik – forrás: Index.hu.)

A következő okfejtés az elefántról szólt. "Belföldi piacunk bővül majd – mondta az egyre nehezebben követhető Matolcsy –, de azért nem leszünk egy európai elefánt. Remélem, megint leszünk közép-európai kistigris, aranyos, játékos, gyorsan növekvő kis tigris...."

Magyarország miniszterelnökének "kikészítéséről" a következőket mondta: – Pénzpiaci támadás indult Magyarország ellen. Amiben benne van a forint, az árfolyam és az állampapír, a miniszterelnök, a kormány, a frakciószövetség, a köztársasági elnök, de! – és itt fölemelte a hangját – senki nem veszítette el, nem gurult el a gyógyszere, mindenki megőrizte a hidegvérét, a támadást visszavertük... – ami ezután hangzott el, nem tudtuk megfejteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.