galéria megtekintése

Trafikban utazik a Matolcsy Györgyhöz közel álló nő testvére

20 komment


Baksa Roland

Nemcsak Vajda Zita, hanem az édesanyja is feltűnt az egyik jegybanki alapítvány körül, ő készítette annak éves beszámolóját. A Matolcsy György válásával összefüggésbe hozott nő testvére pedig a trafikügyön nyert.

A cégadatbázis szerint a Dokumat Kft. alkalmazottjaként Vajda Zita édesanyja készítette el az egyik MNB-s alapítványnak a 2014. évi beszámolóját, könyvviteli szolgáltatást is nyújtott. A Pallas Athéné Domus Mentis Alapítványt (PADMA) 2014-ben 12 milliárd forinttal indította útjára a jegybank a Kecskeméten most ősszel elindított felsőoktatási közgazdasági-pénzügyi képzés elősegítésére.

A PADMA 2014-ről szóló (2015. áprilisi keltezésű) kiegészítő mellékletében tűnik fel Vajda Péterné neve, akinek a cégadatbázisban szereplő lakcíme megegyezik Vajda Zita szintén a cégadatbázisban fellelhető lakcímével. Nyilvánvalóan annak a Vajda Zitának az édesanyjáról van szó, akit a Magyar Nemzeti Bank – a Vajda jegybanki munkakörét és jövedelmét firtató kérdésünkre – összefüggésbe hozott Matolcsy György válásával. Ugyanis Vajda Péterné születési neve megegyezik Vajda Zita édesanyjának nevével.

A szakmai szabályok szerint a könyvelőnek nem kell függetlennek lennie, de az egybeesés több mint különös. A 2015-ös beszámolót már egy másik cég készítette.

 

Vajda Zitának van egy testvére is. Vajda Kitti egy olyan vállalkozásban érdekelt, amelynek a főtevékenysége a dohányáru-kiskereskedelem. A Lazít-ok Bt.-t 2013 májusában, közvetlenül a trafikpiac kormányzati átrendezése előtt alapították, Vajda Kitti azóta ügyvezetője és kültagja a vállalkozásnak. A bt. hoz is a konyhára. Tavaly 6,2 millió forint adózott eredményt ért el, egy évvel korábban 1,7 millió forintos volt a plusz, az indulás első, tört évében viszont 1,4 milliós veszteséget termelt.

Vajda Kitti egy másik trafikcégben is érdekelt volt, de abból nagyjából egy éve kiszállt – a számok alapján jó ütemérzékkel. Ügyvezetője és kültagja volt 2013-as megalapítása óta a Málcájt Bt.-nek (ezt a vállalkozást egy nappal korábban hozták létre, mint a Lazít-ok Bt.-t), de 2015 augusztusában mindkét szerepe megszűnt. Abban az évben 3 milliós veszteséget hozott össze a trafikcég, pedig egy évvel korábban még szerény nyereséggel büszkélkedhetett.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Amint arról cikksorozatunk első részében beszámoltunk, Vajda Zita munkabére nemzetközi szakmai titkárként a jegybankban a havi bruttó 1,7 millió forintot, a nettó 1,1 millió forintot is meghaladta. Idén május 2-án távozott az MNB-ből, de benne van az egyik jegybanki alapítvány, a PADI kuratóriumában, és az alapítvány cégében, a Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt.-ben igazgatósági tag. A kuratóriumi tagságért az alapító okirat alapján főszabály szerint havi bruttó 555 ezer forint illeti meg, de nem tudjuk, hogy ezt az összeget jelenleg felveszi-e (pénteken kerestük az alapítványt, de egyelőre nem kaptunk választ). Az MNB kommunikációs osztálya időközben azt válaszolta, hogy a jegybanki dolgozók a Pallasz-alapítványoknál végzett feladataikért nem kapnak juttatást, valamennyiük tiszteletdíját – így Vajda Zitáét is – jótékony célra fordítják.

Vajda Zita május óta nem dolgozik a jegybankban. Azt pedig továbbra sem tudni, hogy a Vízház Zrt.-ben betöltött feladatáért mennyi juttatást kap.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.