galéria megtekintése

Másodszor is elvérezhet Kocsis Máté bírájának ítélete

Ugyanaz a bíró, aki a Fővárosi Törvényszéken első fokon kétmillió forint sérelemdíj megfizetésére kötelezte Ungár Klárát, amiért melegnek nevezte a fideszes Kocsis Mátét, korábban Kiss Árpád, a romagyilkosságok elsőrendű vádlottja javára is megítélt majdnem ennyi pénzt. Azt a döntését azonban a Kúria később hatályon kívül helyezte. Ebből persze nem következik a mostani ítélet megalapozatlansága.

Kiss Árpád eredetileg hárommillió forintot követelt a Blikk kiadójától, amiért a lap egyik cikke „brutális sorozatgyilkosnak” állította be – még a jogerős bírósági ítélet előtt. Kiss úgy érezte, sérült a becsülethez, az emberi méltósághoz és a jó hírnévhez fűződő joga.

Nagy Péter László bíró (újabban: Fintha-Nagy Péter László) kissé túlzónak találta az összeget, de arra a következtetésre jutott, hogy a cikkben szereplő „súlyos tényközlések” miatt valóban jár pénz Kiss Árpádnak: másfél millió forint nem vagyoni kártérítést ítélt meg a számára.

Fintha-Nagy Péter László felolvassa az elsőfokú ítéletet. Előfordult már, hogy felülbírálták
Fintha-Nagy Péter László felolvassa az elsőfokú ítéletet. Előfordult már, hogy felülbírálták
Reviczky Zsolt / Népszabadság

 

Másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla a kártérítés mértékét 500 ezer forintra mérsékelte, majd a felülvizsgálati bíróságként eljáró Kúria hatályon kívül helyezte a döntést. A Kúria indoklása szerint nem történt jogsértés. A cikkből egyértelműen kiderül, hogy a büntetőeljárás még nem fejeződött be. A súlyos, többrendbeli emberölés vádjának tükrében ugyanakkor a cikkben lévő minősítések nem nevezhetők indokolatlanul bántó, megalázó, a becsület sérelmét okozó kifejezéseknek.

Egyelőre nem lehet tudni, hogyan végződik az a per, amit Kocsis Máté józsefvárosi polgármester, a Fidesz kommunikációs igazgatója indított a leszbikusságát nyilvánosan vállaló liberális politikus, Ungár Klára ellen. Ungár – mint arról beszámoltunk – tényként közölte, hogy Kocsis meleg. A polgármester keresetlen szavakkal („nem vagyok buzeráns”) utasította vissza az állítást, a tárgyaláson felesége társaságában jelent meg. Fin­tha-Nagy Péter László bíró a polgármesternek adott igazat: bocsánatkérésre és kétmillió forint megfizetésére kötelezte Ungárt, aki azonnal bejelentette, hogy fellebbezni fog.

A Kocsis Mátét politikusként elutasítók körében is megoszlanak a vélemények arról, hogy Ungár eljárása mennyiben tekinthető etikusnak (függetlenül a közlés valóságtartamától). Nehéz-Posony Márton ügyvéd, Ungár jogi képviselője a per szempontjából lényegtelennek tartotta Kocsis szexuális orientációját, a bíróságon ezért nem is kívánt bizonyítási indítvánnyal élni. Egyebek mellett azzal érvelt: az állítás, hogy valaki homoszexuális, nem alkalmas a személyiség megítélésének kedvezőtlen befolyásolására.

Nehéz-Posony Márton ellenkeresete hangsúlyozta, hogy a sérelmezett közlés egy közéleti vitában hangzott el, ami belefér a közügyek szabad megvitatásába. Az ügyvéd felidézte Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott kijelentését a „buzilobbiról”, és például Kocsis Máté kezdeményezését a kötelező drogtesztről. Szerinte mivel Kocsis olyan pártnak a képviselője, amely jelentőséget tulajdonít a magánszférába tartozó tulajdonságoknak, e párt tagjainak is „el kell viselniük, ha az ő esetükben is magánéleti kérdések lesznek közéleti vita tárgyává”.

Mindaddig, amíg nem érkezik meg Fintha-Nagy Péter László bíró első fokon hozott ítéletének írásos indoklása, Nehéz-Posony Márton nem kíván nyilatkozni. Annyit azonban megerősített: fellebbeznek.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.