Másképp szavaztak a Hit Gyülekezetéről az ajkai iskolák

Eltérő eredmény született az ajkai középiskolák alkalmazotti közösségeiben az intézmények Hit Gyülekezetének történő átadásáról: az Ajkai Szakképző Iskola tanárainak többsége támogatta, a Bródy Imre Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény dolgozóinak többsége elutasította az önkormányzat fenntartóváltásról szóló kezdeményezését.

Ajka képviselő-testülete egy héttel ezelőtt előzetes állásfoglalást hozott arról, hogy ha az alkalmazotti közösségek többsége támogatja, akkor a város két középfokú oktatási intézményének üzemeltetését átadják a Hit Gyülekezete egyháznak. A dolgozók a két iskolában szerdán és csütörtökön titkos szavazást tartottak.

Nagy Zoltán, az Ajkai Szakképző Iskola igazgatója közölte, hogy a tanárok 70 százaléka az egyházi fenntartásra voksolt. Hozzátette: a szülői munkaközösség kétharmada támogatta a fenntartóváltást. Mihályfi László, a Bródy Imre Gimnázium igazgatójának tájékoztatása szerint a nevelőtestület 67 szavazásra jogosult tagja közül 66-an szavaztak. Közülük 63-an a Hit Gyülekezetének történő átadás ellen voksoltak. A szülői munkaközösség tagjainak 90 százaléka elutasította a tervezett fenntartóváltást - mondta az igazgató.

Korábban Schwartz Béla (MSZP) polgármester azt közölte, hogy a testületnek a szabályok értelmében május végéig döntenie kell az átadásról; addig a törvény által előírt fórumokkal egyeztetik a tervezetet. Végleges döntést ezek ismeretében hoz a város képviselő-testülete. Hangsúlyozta, hogy ez gazdasági kérdés, hiszen az egyház az állami normatíva 1,9-szeresét kapja meg a működtetéshez, és ez négyszázmillió forint többletet jelent a városnak a két intézmény fenntartásához.

Az ajkai szülők aláírásgyűjtésbe kezdtek az iskolák átadása ellen, eddig több mint ezer aláírás gyűlt össze - mondta Csipszer Mónika, a Bródy Imre Gimnázium szülői munkaközösségének tagja. Hozzátette: petíciójukat szerdán adták át a város alpolgármesterének.

Tiltakozó szülők
Ajka, HIT gyülekezet iskola
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.