galéria megtekintése

Másként egyenlők

Az írás a Népszabadság
2015. 02. 07. számában
jelent meg.


Czene Gábor
Népszabadság

András operaénekesnek készül, Melinda kulturális antropológusnak. Mindketten fiatalok, okosak, tehetségesek. És mindketten romák. A magyar állam számára mégsem egyenlők.

Farkas Andrásnak hét testvére van, hat fiú és egy lány. Veszprém megyében, az Ajkához tartozó Padragkúton született. Édesapja majdnem harminc évet húzott le a bányában, édesanyja – aki amúgy nem cigány – gyári kisegítő munkásként dolgozott.

Reviczky Zsolt

„Tudom, milyen az, amikor nem jut új ruhára” – érzékelteti András, milyen anyagi körülmények között nőtt fel. Szegénységük ellenére a nyolc általános után valamennyien középiskolában folytatták, szakmát tanultak. Az egyetlen lány főiskolát is végzett. A többi padragkúti roma családra korántsem ez a jellemző. András elmondása szerint a cigány gyerekek közül sokan „kisegítőbe” járnak, rossz társaságba keverednek, abbahagyják az iskolát.

 

„A szüleink nagyon motiváltak minket. Kemény fizikai munkát végeztek, azt szerették volna, hogy a gyerekeiknek könnyebb életük legyen” – magyarázza Farkas András, nekik miért alakult máshogy a sorsuk. Apja úgynevezett magyar vagy muzsikus cigány (más néven: romungró), felmenői között egymást érik a híres zenészek. Az általános iskolában az énektanár felfigyelt arra, milyen jó hangja van. András megfogadta a tanácsát, és Győrbe, a „zenei konziba” jelentkezett.

Farkas András katolikus nevelést kapott, ötéves kora óta ministrál
Farkas András katolikus nevelést kapott, ötéves kora óta ministrál
Szabó Miklós

Felvették, kollégiumban lakott. Mindenféle kedvezményeket kapott, de ez kevés lett volna a tanuláshoz és a megélhetéshez. Otthonról nem tudták támogatni, diákmunkát vállalt. Ritkán járt haza, mert utazásra már nem volt pénze. Kisebb kellemetlenségei csak általánosban adódtak a származásából, a középiskolában már inkább előnyét élvezte a cigányságának. Tényleg nem szokványos történet az övé.

„Tisztelettel néztek rám. Mindenki azt hiszi, hogy a cigányok hegedűvel a kezükben születnek, vérükben van a zene. Pedig nekünk is rengeteget kell gyakorolni, anélkül nem megy” – mondja.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem másodéves hallgatója, klasszikus éneket tanul, a Kispesten lévő Jezsuita Roma Szakkollégium ösztöndíjasa. András katolikus nevelést kapott, ötéves kora óta ministrál. Ennek – teszi hozzá gyorsan – a jezsuita kollégium szempontjából nincs semmi jelentősége. Járnak oda nem vallásos diákok, sőt olyanok is, akik nem cigányok, de érdeklődnek a cigány kultúra iránt.

Rendszeresen visszajár a szülőhelyére, fellép a padragkúti falunapokon. Mutatni akarja, hogy nem feledkezett el az otthoniakról. A többi romának pedig azt: igen, a cigányok is vihetik valamire. A kérdésre, fontosnak tartja-e, hogy a párja roma legyen, rázza a fejét. A fontos az, hogy szeressék egymást. Aztán elneveti magát: barátnője oláh cigány lány.

Vajda Melinda is az – mármint oláh cigány –, és azt szeretné, ha majd élete párja is roma lenne. Melindának nincs testvére, édesanyja – a néprajzkutató Rézműves Melinda – egyedül nevelte fel. „Félpestinek” tartja magát. Budapesten született, de erősen kötődik anyja falujához, Hodászhoz. Évtizedekkel ezelőtt ebben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei faluban jött létre a híres görög katolikus cigány misszió, Rézműves Melinda pedig itt hozta létre az ország első roma tájházát. Ilyen háttérrel cseppet sem csodálkozhatunk azon, hogy Vajda Melinda a kulturális antropológia felé vette az irányt: a „Tátéká”, az ELTE Társadalomtudományi Kara hallgatója.

Vajda Melinda kötelességének érzi, hogy ne hagyja ki a cigányságot, de nem akarja beskatulyázni magát
Vajda Melinda kötelességének érzi, hogy ne hagyja ki a cigányságot, de nem akarja beskatulyázni magát
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A pályaválasztás azonban egyáltalán nem volt magától értetődő. Barátai is folyton azzal jöttek, hogy „mindegy, mit csinálsz, csak ne azt, amit az anyád”. Melinda próbált más utakat keresgélni – elvégre a nyelvészet is érdekli –, végül valahogy mégis mindig a kulturális antropológiánál kötött ki. A jövőjét tervezgetve kötelességének érzi, hogy „ne hagyja ki” a cigányságot, de nem akarja beskatulyázni magát. Jó lenne „más helyeken, más népekkel” is foglalkozni.

Melinda nem úszta meg annyival, mint Farkas András. Már óvodában csúfolták a cigánysága miatt. A leghangosabb egy feltűnően fehér bőrű fiú volt. Melinda kétségbeesetten kérdezgette anyukáját, hogy ilyenkor mit kell mondani. Legközelebb már így vágott vissza: „Te melyiket szereted jobban, a lisztet vagy a csokit?”

Általános iskolában furcsa módon a felsőbb évesek részéről érték atrocitások. Minden rosszban van valami jó: osztálytársai rendre a védelmükbe vették. Mire egyetemre került, megedződött lélekben. Nem omlik össze, ha cigányozást hall, hanem vitatkozni kezd az a illetővel. Előfordul az is, hogy csak legyint, és odébb megy. „Nem mindig vagyok világmegváltó hangulatban” – mondja szabadkozva.

Vajda Melinda a Romaversitas ösztöndíjasa. Az alapítványi formában működő szervezet a felsőoktatásban tanuló roma fiatalok képzési és ösztöndíjprogramja. 1997-ben hívta életre Horváth Aladár és – a már nem létező – Roma Polgárjogi Alapítvány. Azóta foglalkozik a roma fiatalok identitásának erősítésével, közösségszervezésével, személyiségük fejlesztésével és érdekérvényesítő képességük növelésével.

Az egyetemen Melindának nagyon hiányzott valaki, akivel „egy szóból, tekintetből” megértik egymást – egy roma fiú. A Romaversitasban többek között ezt kapta meg, lehetővé vált, hogy a családján kívül máshol is meg tudja élni romaságát Budapesten. A keresztény roma kollégiumi hálózat az előző ciklusban a fideszes kormány kezdeményezésére alakult. Daróczi Gábor, a Romaversitas vezetője szerint a roma szakkollégiumok általában jól teljesítenek, az ott tanuló diákokkal természetesen nincs semmi baj.

Sőt. A gond azzal van, hogy a Romaversitas hosszú évek óta egyetlen fillért sem kap a magyar államtól, kénytelen teljes egészében adományokból fenntartani magát (így például az elhíresült norvég civil alap támogatásából). Segítség helyett a kormány mintha kifejezetten margóra akarná szorítani a Romaversitast. Uniós forrásokból kiírtak egy úgynevezett Támop-pályázatot, de civil szervezeteknek nem tették lehetővé a részvételt. A feltételeket a szakkollégiumokra szabták – állapítja meg Daróczi Gábor. Más furcsaság is akad.

Miközben a pénzt elvileg romáknak szánták, a pályázati kiírás beérte annyival, hogy a támogatandók körében hatvan százalék legyen a cigányok aránya. A támopos program keretében 1,15 milliárd forintról beszélünk. (Daróczi szerint a pénz maximum 33 hónapra szól, de a pályázók ennél rövidebb időszakot is megjelölhettek.) Ahogyan a kormány fogalmaz a 2013-as évről írt helyzetjelentésben, a roma szakkollégiumokban összesen 171 diák tanul. Amiből könnyen kiszámolható, hogy egy-egy hallgatóra átlagosan egy kisebb családi ház árát költik.

Összehasonlításul: az évente 50 tanulónak ösztöndíjat folyósító – mellette különféle programokat és képzéseket is szervező – Romaversitas nagyjából évi 40-45 millió forintból gazdálkodik. Daróczi elmondása szerint a Romaversitasnál havonta 30 ezer forint a fix összegű ösztöndíj, amelyet akár 14 ezerrel növelhetnek, ha a norvég támogatásból szervezett program keretében vállalják érettségi előtt álló roma fiatalok felkészítését. A roma szakkollégisták esetében az ösztöndíj átlagosan 40 ezer körül mozog.

Tanulmányi eredménytől függően ennél több – legfeljebb 51 ezer forint – és kevesebb is lehet. Ebből az összegből fizetni kell a kollégiumért is (a cikkünkben szereplő Farkas Andrásnak havi 22 ezer forintot). „Félreértés ne essék, nem irigylem a roma szakkollégiumoktól a pénzt. Biztosra veszem, hogy másutt is szükség van roma fiatalok támogatására. Azt viszont megkérdőjelezem, hogy az állam és az egyházak hatékonyan használják fel azt a több mint 1 milliárdot, hiszen a roma fiataloknak alig jut belőle valami.

Engem az zavar, hogy a Romaversitast úgy veszi semmibe a kormány, hogy a nemzeti társadalmi felzárkóztatási stratégiában többször is követendő jó példaként említi” – hangsúlyozta Daróczi Gábor. A pályázat kiírásakor a Romaversitas nyílt levélben tiltakozott a diszkriminatívnak tartott eljárás ellen, de a kormány részéről senki nem reagált.

„Már beengedik ezeket is?” (Roma kutatókból alakult tudományos műhely)

Minden jel arra utal, hogy a cigány elitnek, ha létezik egyáltalán, rá kell ébrednie: nem számíthat az évtizedeken át várt támogatásra és segítségre, de még szolidaritásra se nagyon. Ott tartunk, hogy saját erőből kell valamit csinálni, más esély nincs – ezt Kállai Ernő társadalomkutató, volt kisebbségi ombudsman nyilatkozta tavaly nyáron a Népszabadságnak.

Beszélt arról is, hogy valamiféle műhelybe szeretné szervezni azokat a roma fiatalokat, akik már tudományos fokozattal rendelkeznek vagy annak megszerzése előtt állnak. Ettől még sehol nem lesz olcsóbb a kenyér. Az viszont biztos – mondta –, hogy a vezető értelmiségiek szellemi muníciója nélkülözhetetlen a roma közösségfejlesztés, a roma mozgalom és a politikai érdekérvényesítés megteremtéséhez.

Jelentjük: a terv valóra vált, megalakult az a bizonyos műhely, a Kritikai Roma Tanulmányok Kutatócsoport. A debütáló rendezvényt az Országház utcában, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpontjában tartották. Kállai Ernő valamire nagyon ráérzett. Amikor szétküldték a meghívót a bemutatkozó konferenciára, olyan sokan jeleztek vissza, hogy gyorsan másik, nagyobb termet kerestek.

Aztán a nagyobb terem is kicsinek bizonyult. A pótszékek is megteltek, az asztalokon is ültek. Amikor már úgy látszott, hogy totálisan telt ház van, befutott tizenöt-húsz újabb érdeklődő. Nemcsak az előadók voltak cigányok, hanem a közönség túlnyomó többsége is.

Kállai felidézte, hogy valamikor a kétezres évek első felében a Roma Évtized Program nyitórendezvényének egy elegáns Duna-parti szálloda adott otthont. A cigányság volt a téma, de romák csak elvétve kaptak felszólalási lehetőséget. Jó néhányan azért odamentek, legalább hallgatónak. A ruhatáros néni megdöbbent: „Már beengedik ezeket is?!” A történet annak illusztrálására szolgált, milyen fontos lépés a „roma identitású” kutatók műhelyének megalakulása. A tudomány élmezőnyében a kelleténél kevesebben vannak a cigányok, de azért „alakulgat már” a helyzet.

A romaügy túl fontos ahhoz, hogy rábízzák a cigányokra? A volt kisebbségi ombudsman szerint ideje lenne szakítani ezzel a szemlélettel. Amiből nem következik, hogy bárkit is ki akar rekeszteni. Sosem gondolta, hogy csak madárból lehet ornitológus. A 2008-ban elhunyt iskolateremtő szociológust, Kemény Istvánt név szerint is említve köszönetet mondott azoknak, akik nem cigányként sokat tettek (és tesznek) a magyarországi cigányságért.

A kutatócsoport – vállalása szerint – lehetőséget kíván teremteni a magyarországi roma közösségek társadalmi sorskérdéseinek „tudományterületeken átívelő” megvitatására. Az elkövetkező fél évben hat tudományos fórumot szerveznek. „A cigányok múltját mások írták, a jelenét is mások írják, a jövőjét is mások tervezik. Ha jönnek azok a bizonyos fiatal cigány értelmiségiek, és ők foglalkoznak majd ezzel a kérdéssel, akkor valószínűleg előállnak a saját olvasatukkal” – idézzük ismét Kállai tavaly nyári interjúját.

A mostani konferencián egyebek mellett a romák médiareprezentációjáról, a gyűlölet-bűncselekményekről, a roma diplomások életútjáról és a beás nyelv megőrzésének lehetőségeiről szóltak az előadások. Orsós Julianna viszont egészen másfajta témát választott: a ius soli és ius sanguinis (vérségi, illetve területi alapon szerzett állampolgárság) a késő középkori Német–római Császárság zsidóságának esetében. Az előadás Kállai Ernő szerint arra példa, hogy a roma kutatóknak sem feltétlenül csak saját népük életével és boldogulásával kell foglalkozniuk. (Cz. G.)

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.